A Boeing frissített előrejelzése szerint a délkelet-ázsiai régióba a következő 20 évben 4200 gépre lehet igény 650 milliárd dollár értékben, és a folyamatosan, nagy ütemben fejlődő utasforgalom miatt ez a szám is tovább emelkedhet.

A gyártó legutóbbi közleménye szerint a világ átlagos utasforgalom-bővülési ütemét jó 1,5 százalékkal meghaladja majd a régió, itt éves szinten 6,2 százalékos fejlődés várható, ezért felfelé kellett módosítani a gépekre vonatkozó előrejelzést. (Bár a Boeing nem közölte, hogy mennyivel.)

Ezzel a bővülési rátával a legdinamikusabban fejlődő régiója marad a térség, amelynek ezek után természetesen irdatlan mennyiségű gépre lesz szüksége. A jelenség nem új keletű, a régióban sok kisebb sziget található nagy népsűrűséggel, a földi közlekedési módok visszamaradottak, ezért a repülés a legkézenfekvőbb választás. Az életszínvonal emelkedésével, és a diszkont légitársaságokkal pedig egyre többen engedhetik meg maguknak a repülést.

A dél-kelet-ázsiai piac több mint felét fogják uralni az olyan diszkontok, mint a Scoot. (Fotó: Boeing Company)

A Boeing azzal számolt, hogy a 4200 gép több mint 70 százalékát fogják kitenni a keskenytörzsű típusok, 3200 ilyen gép eladásával számolnak listaáron 370 milliárd dollár értékben. Ennek motorja a diszkont légitársaságok géprendelése, a fapadosok forgalma 20 év múlva ugyanis a régió teljes forgalmának több mint felét bonyolítják majd.

A szélestörzsű gépekből a Boeing 930 darabra lát igényt 280 milliárd dollár értékben. A fennmaradó részt az áruszállító (10 darab) és a regionális (40 darab) gépek teszik ki.

A Boeing pár hete tette közzé a kínai piac alakulására vonatkozó előrejelzését, a szomszédos régióban 6800 repülőgép értékesítését vetítették előre ezermilliárd dollár értékben. Everett globális szinten is elkészítette az előrejelzését a következő húsz évre. Ez szerint 41 ezer új repülőgépre lesz igény 2036-ig a világban 6100 milliárd dollár értékben, az átadások 72 százalékát tehetik ki a keskenytörzsűek, ez 29 500 repülőt jelent 3100 milliárd dollár listaáron számolt értékkel.

MEGOSZTÁS