A Malév igazgatótanácsa Martin Gausst, a dba német légitársaság volt vezérigazgatóját nevezte ki a társaság élére – közölte a Kommerszant című orosz gazdasági lap csütörtökön a Malévhoz közelálló forrásra hivatkozva.

A hírt a lapnak megerősítették az Aeroflot orosz légitársaságnál is, amelyet a Malév 49 százalékos részét nemrég megszerző orosz Vnyesekonombank (VEB) megbízott a Malév operatív irányításával, írja az MTI.

Három év a dba élén

Kép - AIRportal.hu Budapest Ferihegy Airport (BUD/LHBP)

Martin Gauss 1992-ben pilótaként kezdte pályafutását a dba-nál, ahol 1995 óta fokozatosan menedzsmentfeladatokat is magára vállalt. A légitársaság vezetését végül 2004 áprilisában vette át, és egészen 2007. július végéig állt a cég élén. A német szakember távozása után egy ideig a saarbrückeni székhelyű Cirrus Airlinest vezette.

Az üzleti utasokra specializálódott, elsősorban Németországon belüli járatokat üzemeltető dba tavaly november végén beszüntette működését. A céget 2006-ban megvásárló Air Berlin költségmegtakarítási okokból döntött a légitársaság leállítása mellett, ami összesen 120 pilótát és 175 légikísérőt érintett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint ismert, a Malévot mintegy másfél éven át irányító Leonov Péter idén február elején közös megegyezéssel távozott posztjáról, a légitársaság vezetését azóta megbízási jelleggel Fehérváry Géza üzemeltetési vezérigazgató-helyettes látta el.

A cég már akkor közölte: az igazgatóság előrehaladott tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy a légitársaság egy széles iparági tapasztalatokkal rendelkező, új vezérigazgatót tudjon kinevezni.

Martin Gauss lesz hétfőtől a Malév vezérigazgatója – erősítették meg az Index kérdésére a nemzeti légitársaságnál a személyi döntés hírét. A német cégvezető, akinek a kinevezéséről a társasága igazgatósága szerdán döntött, hétfőtől irányítja a Malévot. Az elmúlt hónapokat már a Malévnál töltötte, az előző vezérigazgató, Leonov Péter mellett ismerkedett a társasággal.

A Napi Gazdaság korábbi információi szerint Gauss kinevezését elsősorban a Malév részvényeinek 99,95 százalékát birtokló AirBridge Zrt. új, formálisan kisebbségi, 49 százalékos – de a lényegi döntések meghozatalára jogosult – tulajdonosa, a Vnyeszekonobank szorgalmazta.

A Malévnál az Index kérdésére annyit közölte: Gauss kinevezéséről valóban döntött szerdán az igazgatóság, ám azt a cég egyelőre nem kívánja kommunikálni. Korábban már orosz lapok is valószínűsítették, hogy Gauss kerül a nemzeti légitársaság élére.

Forrás: Menedzsment Fórum, Index

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!