Növekedett az Air France-KLM csoport üzemi és adózott vesztesége az első negyedévben az előző évihez képest – derül ki a társaság honlapján közzétett üzleti jelentésből.

Fotó: Air France-KLM | © AIRportal.hu

Fotó: Air France-KLM

A dokumentumokból az derül ki, hogy az Air France-t, a KLM-et, a HOP!-ot és a diszkont Transaviát is magába foglaló csoport árbevétele 1,9 százalékkal nőtt 2016 első negyedévhez képest és 5,7 milliárd eurót tett ki, a forgalom is bővült 5,2 százalékkal 19,8 millióról 20,9 millió utasra, a járatok kihasználtsága pedig 0,8 százalékponttal 85,3 százalékra javult.

A kiadások 5,7 milliárd euróról 5,8 milliárd euróra emelkedtek úgy, hogy kerozinra 2,2 százalékkal többet, bérre viszont 1,7 százalékkal kevesebbet költöttek, mint egy évvel korábban.

Az üzemi eredmény ezeknek is köszönhetően 143 millió euró veszteség volt, szemben az egy évvel korábbi 99 millió eurós veszteséggel, az adózott eredmény pedig 216 millió euró veszteséget mutatott, míg egy évvel korábban még 155 milliós veszteség mutatkozott.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Légitársaságokra bontva elmondható, hogy a KLM teljesített a legjobban, már mindhárom nagy cégnek nagyobb lett a vesztesége az egy évvel korábbihoz képest. Az Air France-nál és a HOP!-nál 86-ról 123 millióra, a KLM-nél 7-ről 17 millióra növekedett az üzemi szintű veszteség, míg a diszkont Transavia a 30 százalékos forgalombővülés és fegyelmezett kapacitás-gazdálkodás ellenére is 63-ról 77 százalékra növelte üzemi veszteségét.

Előrejelzésében az Air France-KLM az előző évinél némileg alacsonyabb kerozinköltséget vár a teljes évre nézve, és 1,5 százalékos csökkenést remél az egységköltségek terén.