A tavalyihoz képest idén több mint kétszer annyi repülőgép – köztük már menetrend szerinti is – érkezik majd Oroszországból Sármellékre, de új nyugat-európai városok is elérhetővé válnak a balatoni repülőtérről – tájékoztatta a repülőteret üzemeltető Hévíz polgármestere szerdán az MTI-t.

Kapcsolódó cikk, előzmény Hévizi járatot nyit Moszkvából az UTair

Papp Gábor megerősítette az Airline Route légiközlekedési szaklap keddi információját, hogy március 23-tól menetrend szerinti járatot indít az orosz UTair légitársaság.

A hetente egyszer, vasárnap érkező, Moszkva Vnukovo repülőteréről induló Boeing 737-800-as gép 168 utast szállíthat. Hozzátette, hogy az elmúlt évben indított rendszeres moszkvai charterjáratok hetente 132 fős géppel repültek a nyugat-balatoni repülőtérre.

A menetrend szerinti járatokkal párhuzamosan március végétől a Yakutia Airlines továbbra is üzemelteti heti charterjáratait Moszkvából, így az orosz fővárosból Sármellékre több mint megkétszereződik a férőhelykapacitás. Tavaly mintegy 6 ezren érkeztek az oroszországi járatokkal – a gépek mindegyike szinte tele volt -, ezért idén várhatóan 12 ezernél is több orosz vendéget fogadhatnak a Hévíz-Balaton Airporton – összegezte Papp Gábor.

Kitért arra is, hogy az airBaltic tavaly tavasszal elindított rigai járata nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ezért a légitársaság idén már nem indítja útnak 55 fős gépeit. A járattal eredetileg a balti és a skandináv térség vendégeire számítottak, de a járatok csak 58 százalékos kihasználtsággal működtek.

Változatlanul széles választékot kínál németországi charterekből a sármelléki repülőtér, a frankfurti, düsseldorfi, berlini, erfurti, lipcsei és hamburgi repülőtér mellett Friedrichshafenből, valamint a svájci Bázelből is fogadnak márciustól gépeket.

Papp Gábor kitért arra is, hogy a repülőtér 2012-es átvételekor nem egészen 19 ezres utasforgalmat regisztráltak, míg tavaly már 28 ezren vették igénybe a sármelléki leszállóhelyet. A jelenlegi kapacitások ismeretében idén legalább 35 ezer utasra számítanak.

A polgármester kifejtette: tárgyalásokat folytatnak a Wizz Air-rel és a cseh CSA-val, az előbbi Londonnal, az utóbbi Prágával kötné össze a Kis-Balaton melletti repteret. Nem tettek le a skandináv vendégkörről sem, Svédországban és Norvégiában keresnek lehetőségeket további járatok beindítására.

MEGOSZTÁS