A jövő nyári időszaknál korábban nem indulhatnak be a Wizz Air dél-balkáni járatai, amelyekről továbbra is folynak az egyeztetések a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), illetve a légitársaság között.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Mint ismeretes, az NFM még idén április végén írta ki a koncessziós eljárást ezekre az útvonalakra.

A szaktárca öt városba (Podgorica, Pristina, Szarajevó, Szkopje, és Tirana) irányuló járat üzemeltetésére várta az ajánlatokat, sajtóhírek szerint erre csak a Wizz Air adott be pályázatot.

A szerződés megkötésének időpontját az MTI szerint a szaktárca június végében jelölte meg.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az AIRportal érdeklődésére a NFM legutóbb megerősítette, hogy csak a magyar hátterű diszkont cég adott be pályázatot.

A tárgyalások és a szerződéskötés lehetséges időpontjáról a minisztérium csak azt közölte lapunkkal, hogy „a közszolgáltatási szerződés tartalmi elemeiről szóló, az ajánlattevővel folyamatban levő egyeztetések a végükhöz közelednek. A felek mindent megtesznek a tárgyalási szakasz mielőbbi befejezése érdekében.

Konkrét időpontot azonban nem jelöltek meg.

A légitársaság sikeres megállapodás esetén monopolhelyzetben szolgálhatja ki az öt nyugat-balkáni útvonalat. Az elszenvedett üzemeltetési veszteségek ellentételezésének maximális mértékét a felek a tárgyalások lezárásáig véglegesítik. A járatokat az ajánlattevőnek a szerződés aláírását követő 180. napon belül el kell indítania.

Közlésükben hangsúlyozták, hogy a közvetlen légi összeköttetés erősítheti a diplomáciai, gazdasági, idegenforgalmi kapcsolatokat Albániával, Bosznia-Hercegovinával, Koszovóval, Macedóniával és Montenegróval. A nyugat-balkáni járatindítások teljes összhangban vannak a déli és a keleti nyitás külgazdasági stratégiáival.

A légitársaság a folyamatban lévő tárgyalásokról, azok lezárásáig nem kívánt információt adni a dél-balkáni járatokról.