Közvetlen járatot indít Londonba a borneói miniállam, a Brunei Szultanátus nemzeti légitársasága, a Royal Brunei Airways.

Forrás: Wikimedia Commons

A miniállamot október 28-tól saját légitársasága közvetlenül is összeköti majd a brit fővárossal, ezzel pedig jelentősen javulnak majd a Brunei és az Egyesült Királyság közötti, egyébként is igen jövedelmező gazdasági kapcsolatok.

„A két ország közötti erős gazdasági, kulturális és politikai kapcsolatok révén természetes, hogy szüksége van egy közvetlen kapcsolatra is” – mondta el Karam Chand, a Royal Brunei Airlines vezérigazgatója.

Hozzátette, az új járat megnyitásával egy időben megszüntetik az eddig dubaji leszállással teljesített járatot. Az Egyesült Arab Emirátusok továbbra is hetente négyszer közvetlenül elérhető marad az országból közvetlen járattal.

Az új útvonalat a cég Boeing 787-8 Dreamlinereivel szolgálja ki. Az új generációs repülőgép típus fedélzetén a magas színvonalú fedélzeti szórakoztatórendszernek, a kabinban tapasztalható alacsonyabb zajszintnek és alacsonyabb magasságnak megfelelő légnyomásnak köszönhetően az utasok számára kevésbé megterhelő a tizennégy órás út.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az új járat október 28-tól üzemel majd, a célállomás pedig a londoni központi reptér, a Heathrow lesz.

A Royal Brunei első Londonba közlekedő járatát 1990-ben indította el, akkor még Dubaj mellett Szingapúr érintésével. Az útvonal jelenlegi formájában 2004 óta található meg a cég útvonaltérképén.

A légitársaság flottáját 4 Boeing 787-8 Dreamliner mellett jelenleg hat Airbus A320 alkotja, melyekkel ázsiai célállomásokra repülnek, de korábban üzemeltettek például Boeing 757, 767 és 777-es típusú gépeket is.