Több, kideríthetetlen okból bekövetkező műszaki hiba és emberi tévedés miatt túl sok üzemanyaggal szállt fel a Singapore Airlines egyik Boeing 777-ese. A repülőszemélyzet 86 tonna kerozint kért, de végül másfélszer ennyivel indultak útnak. A vizsgálat szerint a gép saját rendszere nem ismerte fel önmagát, a földi személyzet pedig nem jól mérte a betöltött kerozinmennyiséget.

Fotó: AIRportal.hu

Bár négy éve történt, a hatóság csak most adta ki a jelentését egy különös történetről. Általában a túl kevés üzemanyag szokott hatalmas problémákat okozni, mint például a medellini légikatasztrófánál.

Ám ebben a szingapúri esetben épp ellenkezőleg történt: túl sok kerozint kapott egy járat. A flightglobal.com friss beszámolója szerint a Singapore Airlines egyik Boeing 777-ese másfélszer annyi üzemanyaggal szállt fel, mint amennyit tervezett a személyzet.

Szerencsére sem emberben, sem a repülőgépben nem esett kár, különössé pedig a felderíthetetlen okok teszik.

A Szingapúrbol Johannesburgba tartó járat személyzete felszállás előtt kiszámolta, hogy 86 tonna üzemanyagra lesz szükségük. A vizsgálatok alapján nem tudni, hogy miért, de a Boeing 777-200ER saját üzemanyag-mérő rendszere sima -200-as verzióként „érzékelte magát”.

Utóbbinak viszont kisebb a középső tartálya, ennek következtében a rendszer kevesebb kerozint érzékelt.

A Boeing rendszerének hibája miatt amikor maga a repülő azt jelezte, hogy megvan a 86 tonna üzemanyag, valójában már 121,5 tonnát beletöltött a földi személyzet.

Az amúgy kapcsolható berendezés a valóságnak megfelelően -200ER-re volt állítva, azonban a rendszer ezt nem érzékelte, rejtélyes módon. Így pedig nem vett figyelembe több szenzort a tartályokban, ebből következően pedig helytelen – a valósnál alacsonyabb – értéket mutatott.

Illusztráció. Az érintett 777-es azt hitte magáról, hogy alapváltozat, nem pedig a megnövelt hatótávolságú (Forrás: Boeing)

Az azért feltűnt mindenkinek, hogy kicsit sokáig tart a folyamat, de a földiek azt gyanították, hogy az ő kijelzőjük hibásodott meg, avagy nem nullázták le a tankolás előtt, és ezért jelzett 121,5 tonnát.

Az eltérés miatt pálcás ellenőrzést tartottak, de csak a középső tartálynál (mert feltételezték, hogy a szárnyban lévők eleve tele vannak, hiszen a rendszer úgy van programozva, hogy előbb azok telnek meg).

Ám mint később kiderült, ezt hibásan végezték el, így ismét nem derült fény a túl sok kerozinra, hiszen azt számították ki, hogy csak 86 tonna ment a tartályokba.

Miután az előző járatból is megmaradt 5,5 tonna üzemanyag, a betöltöttel együtt 127 tonnával indult el a repülőgép, azaz csaknem másfélszer annyival, mint tervezték.

Már egy órája repültek, amikor a pilóták jelzést kaptak, hogy a fedélzeti rendszer szerint eltérés van kétféle üzemanyagmennyiség-jelző rendszer értékei között, és az eltérés növekszik.

Ezért visszatértek Szingapúrba, ahol végül felfedezték a „túltöltést”. Amint a vizsgálat is rámutat, a túl sok kerozin a felszállási sebesség helytelen meghatározásához, a repülőgép instabilitásához és magasabb üzemanyag-fogyasztáshoz is vezethet.

Ugyanakkor megállapították, hogy a pilóták közölték, nem tapasztaltak a 777-es kezelésében abnormális jeleket.