A holland pilótaszakszervezet, a VNV felszólította az Air France-KLM csoportot, hogy minél hamarabb adja vissza a Qatar Airwaystől wet-lease alapon, vagyis személyzettel együtt bérbe vett Boeing 777F áruszállító repülőgépet.

Az Air France nemrég jelentette be, hogy a nyári időszakban esedékes gépkarbantartások miatt két áruszállító Boeing 777F gépe kiesik a kereskedelmi forgalomból, ezek pótlására pedig a Qatar Airwaystől vesz bérbe nyolc hétre két ugyanilyen repülőgépet.

Az elsőként bérbe vett A7-BFA lajstromjelű gép július 22-én teljesítette első francia táruszállító járatát, a holland pilótaszakszervezet, a VNV azonban máris sürgetni mindkét gép visszaadását.

Fotó: AIRportal.hu

A szakszervezet bár korábban elfogadta, hogy az Air France személyzettel együtt béreljen gépeket, azt azonban kategorikusan ellenezték, hogy ezt a Qatar Airwaystől tegye a légitársaság, mivel szerintük az öböl menti óriás korábban tiltott állami támogatásokat kapott, amivel torzította a globális piaci versenyt.

A Qatar, mint mindig, ezt az állítást kategorikusan visszautasította, szerintük gazdálkodásuk átlátható, működésük pedig tisztességes.

A VNV emellett azért is kritizálta az Air France-KLM holdingot, hogy folyamatosan csökkenti saját tulajdonú áruszállító kapacitásait a cargo-leányvállalat Martinairnél, és visszatér a wet-leasinghez.

A holding áruszállító gépparkja francia részről jelenleg két Boeing 777 Freighter gépből, holland részről pedig négy Martinair által üzemeltetett, de KLM hívójellel repülő Boeing 747-400F-ből, valamint a nyolc kombinált, utas és teherszállítóként is funkcionáló, “kombi” 747-400M-ből áll.