Bár a vezérigazgató bizakodó a LOT idei pénzügyi eredményét illetően, egy partner bevonása lassan időszerűvé válik. A vezérigazgató szerint ez még mindig jobb megoldás, mint befektetőt keresni.

Fotó: LOT | © AIRportal.hu

Fotó: LOT

Rafal Milczarski a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy elsősorban partnert keresnek, és most minden eddiginél jobb esélyük van találni valakit, mivel a légitársaság jelentős lépéseket tett a fenntartóan rentábilis működés felé, és már növekedést is tudnak produkálni úgy, hogy a LOT közben nyereségesen üzemelhet.

Ilyen peremfeltételek mellett a vezérigazgató szerint csak másodlagos eszköz lehet a pénzügyi befektető bevonása, aki tőkeinjekcióval is segítené a társaságot. Erre jelenleg nincs égető szükség, és a jövőbeni kilátások sem rosszak. Úgy látja ugyanis, hogy a Brexit nem fog komoly sebeket ejteni a lengyelek nemzeti légitársaságán. A LOT a közelmúltban váltott típust a Varsó-London járaton, a 195-ös Embraereket nagyobb kapacitású Boeing 737-800-asokra cserélték.

A közelmúltban érkezett meg a LOT-hoz a korábban a China Eastern által használt Boeing 737-800-asok közül kettő, 2018 márciusáig ezen kívül négy Dreamliner is csatlakozik a flottához, amelyeket az Aviation Capitaltól bérelnek, de a Boeingtől is kapnak még két példányt a legutóbbi megrendelésből.

A társaság a honlapján nem közölt sem utasforgalmi adatokat, sem pénzügyi beszámolót.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!