Pilótahiány miatt 300 nyári járatot kénytelen törölni az Austrian Airlines júliusban és augusztusban, azaz a nyári főszezonban – írta az Air Transport World.

Fotó: Austrian Airlines | © AIRportal.hu

Fotó: Austrian Airlines

A lépés hátterében a flottába érkező Embraer E-195-ösök integrációja és pilótáinak kiképzése áll. Egyrészt a pilótaképzés átalakult, másrészt a pilóták 10 százaléka a szakszervezetekkel kötött bérmegállapodás miatt még nem állhat munkába és nincs elég helyettesítő szakember.

Kay Kratky vezérigazgató elmondása szerint nem tudtak volna megfelelni saját pontossági és minőségi elvárásaiknak, ezért inkább úgy döntöttek, hogy nem indítanak el háromszáz járatot.

A döntés nem érinti a turista-paradicsomokba induló, illetve hosszútávú járatokat, a regionális úthálózaton várhatóak csak fennakadások. Az ATW szerint leginkább a bukaresti, prágai, szófiai és zágrábi útvonalak érintettek, ezeket jelenleg Bombardier Q400-asokkal, Fokkerekkel és Airbusokkal repülik.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az eljárás nem újdonság a napi 370 járatot üzemeltető osztrák Lufthansa-leányvállalat számára, tavaly júniusban 150 járatát volt kénytelen törölni.

Peter Thier, a légitársaság szóvivője az ATW-nek azt mondta, korábban azt tervezték, hogy wet-lease formában öt gépet bérelnek a nyári csúcsidőszakban, de csak három volt elérhető, így inkább egyet sem vettek bérbe.

A pilótaképzés lassulása az újonnan bevezetett sztenderdek és minőségbiztosítási eljárások miatt alakult ki, ezeket még tavaly ültette gyakorlatba a légitársaság. Az elmúlt egy évben az Austrian 110 pilótát vett fel és az év végéig további hetven állhat szolgálatba a légitársaság színeiben.