Pilótahiány miatt a Qantas a Sydney és Perth közötti járatokra irányította át egyes Boeing 747-400-asait, mivel nincs elég pilótája a 737-esekre.

A The Sydney Morning Herald azt írta, a légitársaság nem tud elég pilótát kiképezni a 737-esekre, amelyekkel a belföldi járatokat teljesíti, így kénytelen a nagyobb gépeket ezekre az útvonalakra irányítani.

A Sydney és Perh közötti útvonalon naponta legfeljebb négy járatot fognak a Jumbo Jetekkel repülni, és néhány Perth-Szingapúr és Perh-Auckland járaton is lecserélik a 737-eseket A330-asokra.

A Qanta Boeing 747-400-as repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu)

A probléma okaként említette a lap azt is, hogy az újonnan érkező Dreamlinerekre is ki kell képezni a pilótákat, ennyit viszonyt a magas követelmények miatt képtelen oktatni, és oktatója sincs elegendő.

Egyes források szerint a 600 737-es pilóta többsége elérte a gördülő 12 hónapban engedélyezett ezer órás repülési időt, és ez is fejtörést okoz az Alan Joyce vezette légicégnek.

Az utolsó 747-eseket a légitársaság 2020 végén vonja ki a szolgálatból, és azok helyett Dreamlinereket fog használni, egyes járatokon pedig A380-asok repülnek majd az ikonikus négyhajtóműves helyett.