A prémium utasok húzták fel az európai légitársaságok jövedelmezőségét az első fél évben, a jobban fizető utasok pedig a javuló európai gazdasági helyzet miatt tudnak többet költeni a korábbinál – derül ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) szerdai, MTI-hez eljuttatott elemzéséből.

A montreali székhelyű, mintegy kétszáz légitársaságot tömörítő kereskedelmi szervezet legfrissebb elemzése szerint augusztusban is folytatódott a 2016 év végén elindult hozamnövekedés a légitársaságoknál, bár annak üteme jelentősen lassult. A mutatókat a prémium utasok, vagyis a prémium turista, az üzleti és elsőosztályon utazók emelték, köszönhetően a gazdasági növekedésnek. Az adatok szerint 5,4 százalékkal több a jól fizető utas, mint egy évvel korábban. A számukra értékesített jegyekből és egyéb szolgáltatásokból származó bevétel augusztusban 27 százalékkal emelkedett.

A nagyobb bevétel főként az európai légitársaságoknak segített a profitmarzs növelésében, az Egyesült Államok légicégeit viszont ez sem mentette meg a csökkenő jövedelmezőségtől.

Az európai cégek az egy évvel korábbihoz képest 4 százalékponttal magasabb, 8,6 százalékos marzsot értek el a második negyedévben, az Egyesült Államok légitársaságai viszont egy százalékponttal alacsonyabb, 16,3 százalékos profitmarzsot regisztráltak. Ez a 16,3 százalék viszont továbbra is messze a legnagyobb érték a légiközlekedési iparágban. A mintavételhez használt európai légitársaságoknál 1,1 milliárd, míg az észak-amerikaiaknál 4,7 milliárd dollár adózott nyereséget mutattak ki, az egy évvel korábbi 482 millió, illetve 4,7 milliárd dollár után.

Az IATA adatai szerint a javuló pénzügyi eredmények a javuló forgalomnak is köszönhetőek. Júliusban az előző évihez képest 6,8 százalékkal nőtt az utas-, és 11,4 százalékkal az áruforgalom. Erre válaszul a légitársaságok az ülőhely-kapacitást 6,8 százalékkal, az árukapacitást pedig 3,7 százalékkal emelték. Az utasforgalomban a járatok rekord magas, 84,7 százalékos kihasználtságot értek el, míg az áruszállító gépek 43 százalékát töltötték meg. Ennek is köszönhető, hogy a személyszállításban az igénynövekedéssel megegyező mértékű kapacitásbővítést hajtottak végre, az áruszállításban viszont inkább a szabad kapacitások lekötése volt az elsődleges az újabb járatok beállítása helyett.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Előrejelzésében az IATA azzal számolt, hogy a jövedelmezőség némileg romolhat az olajárak miatt. Szeptemberben a nyersolaj ára részben a hurrikánok, részben a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) egyes döntései miatt öthavi csúcsra emelkedett.