Január 25-én tartott rövid demo-repülést a Tupoljev Tu-160 szuperszonikus nehézbombázó első modernizált, Tu-160M jelű példánya. Vlagyimir Putyin orosz elnök a bemutatót személyesen tekintette meg és kijelentette, hogy meg kell alkotni a típus polgári változatát.

Forrás: WikimediaCommons

A Tu-160-as “Fehér Hattyú” (NATO-kód szerinti nevén Blackjack) a TASZSZ MTI által idézett háttéranyaga szerint legnagyobb változtatható szárnyállású repülőgép és a világ legnehezebb harci repülője, amely nukleáris robbanótöltettel felszerelt manőverező robotrepülőgépek szállítására alkalmas.

Eredeti változatát a Szovjetunióban hozták létre válaszként az amerikai Rockwell B-1 Lancer interkontinentális bombázóra.

Noha eredetileg 100 ilyen, Oroszországban “Fehér Hattyú” néven emlegetett repülőgép megépítését tervezték, 1981 és 1996 között 42 készült el belőle. Az orosz légierő jelenleg 16 régi típusú géppel rendelkezik.

A számos tekintetben korszerűsített, hivatalos nyilatkozatok szerint 60 százalékkal megnövelt hatékonyságú stratégiai rakétahordozó kazanyi gyártásáról 2015-ben született döntés. Az első új gépet tavaly november 16-án adta át ünnepélyesen az összeszerelő üzem. A próbarepülések a múlt héten kezdődtek el.

Az orosz védelmi tárca 10 modernizált Tu-160M2 megvásárlására szerződött le, 160 milliárd rubel (mintegy 710 milliárd forint) értékben, de ezek mellett a meglévő példányokat is modernizálják majd.

A gép sorozatgyártáshoz szükséges digitális dokumentáció leghamarabb az év közepére készül el. A fedélzeti rádióelektronikai berendezések kifejlesztését 2020-ra ígérték. A minden elemében elkészült új bombázó első repülése a következő évtized közepén várható majd.

A mostani hét perces bemutatórepülés természetesen nem az első felszállás volt, most “csak” annak stabilitását és irányíthatóságát tesztelték a szakemberek – írja a Russian Aviation Insider.

Így repül a Tu-160M

A tesztrepülés után az orosz elnök kijelentette, hogy
időszerű elkészíteni a Tu-160-as polgári alkalmazású változatát.

Putyin a gép polgári alkalmazásának lehetőségéről csütörtökön azt mondta, hogy a Tu-144-es szuperszonikus repülőgép gyártásáról annak idején azért mondtak le, mert egy jegy ára az akkori átlagfizetésnek felelt meg. Az elnök szerint a hatalmas területű országból hamarabb lehet eljutni New Yorkba, mint Kalinyingrádból Vlagyivosztokba. Az Oroszországban működő tőkeerős nagyvállalatok már hasznát vennék egy ilyen gépnek.

Jurij Szljuszar, az Egyesült Repülőgépipari vállalat vezetője közölte, hogy az utasszállító terve már elkészült.

Putyin egyébként szerdán Ufában “stratégiai célként” nevezte meg, hogy az orosz hadiipari vállalatok 2025-re 30, 2030-ra pedig 50 százalékra növeljék a polgári rendeltetésű termelésüket.

Bár ezek a kijelentések nagyon jól hangzanak, nem biztos hogy megtérülne egy ilyen projektbe belevágni a gyártónak. Nem csak azért, mert a kereslet bizonytalan, hanem mert az alaptípusnak számos tulajdonságát módosítani kellene ahhoz, hogy polgári forgalomban használhatóvá tegyék.

Kiemelten fontos ezek közül a fogyasztás, a négy Kuznyecov NK-32-es hajtómű korántsem mondható takarékosnak, az erőforrások karbantartásigénye is elképesztően magas, bár emellett igen megbízható.

A hajtóműveket 750 üzemóra után ipari szintű nagyjavításra kell küldeni. Ez viszont egy kereskedelmi forgalomban üzemelő hajtómű esetén azt jelenti, hogy pár havonta cserélgetni kell, vagyis a gép a hangárban fog állni – veszteséget termelve. Új hajtóművet találni, esetleg kifejleszteni, több évbe és sok milliárd rubeljébe kerülne Oroszországnak.

A másik hatalmas probléma a gépen utazók sugárterhelése. Köztudott ugyanis, hogy a sugárzásvédelem elég rosszul sikerült a típuson, a személyzet minden szuperszonikus repülés alkalmával extrém magas sugárterhelést kénytelen elviselni.

Nyilvánvaló, hogy ilyen körülményeknek rendszeresen, nagy tömegben civilek nem tehetőek ki – főképp úgy nem, hogy nagy összegeket fizetnek a repülésért.

Majdnem katasztrófa lett a szovjetek korább szuperszonikus törekvéseiből

Az 1960-es években az akkori szovjet ipar felsőbbrendűségét hirdetve született meg a döntés egy szuperszonikus utasszállító létrehozásáról. A politikai vezetés által sürgetve, kapkodva hozták létre a nyugati Concorde mintájára a Tupoljev Tu-144-est.

A típus hemzsegett a tervezési hibáktól, és ezzel nem csak a szakértők, de a politikusok is tisztában voltak. Olyannyira, hogy a típus minden moszkvai felszállását egy magas rangú tisztviselőkből álló konzílium engedélyezte a helyszínen, ismerve az adott gép minden aktuális problémáját.

A biztonság így is messze állt a “szovjet Concorde”-tól, volt olyan repülés amikor 20 különböző rendszer adta fel a szolgálatot. 1978-ban először az utas, majd később az áruszállító repüléseket is leállították a típussal, mindössze 102 kereskedelmi járat után.

Kérdéses, hogy ezúttal van-e realitása, és sikerülhet-e létrehozni Oroszországnak egy biztonságosan üzemelő szuperszonikus repülőgépet, polgári felhasználásra, a szovjet érában született bombázó alapjain.