Kép - AIRportal.hu Budapest Ferihegy Airport (BUD/LHBP)
Repülőgép terhelés- és súlypontszámító tiszt
(rampás és forgalmista)
tanfolyam indul a Take-air Kft. szervezésében
munkalehetőséggel*!
* További részletek a leírásban. 

Tematika:

  • Repülőgép terhelés- és súlypontszámító képzési programunk részeként a hallgatók a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiállított jogosítványt szereznek mindenféle repülőgép-típus földi kiszolgálásának koordinálásához, rakodásának megtervezéséhez, súlyponthelyzetének kiszámításához.
  • A tanfolyamot elvégzők elsajátítják a a repülőgép fizikai kiszolgálásához szükséges ismereteket, valamint a kiszolgálásban használt berendezések, az utasok kezeléséhez szükséges folyamatok és a vonatkozó meteorológiai ismereteket is.
  • Megismerkednek a különböző repülőgéptípusok jellemző tulajdonságaival, a gyors és pontos munkavégzés fortélyaival.
  • A képzési program magába foglalja a gyakorlat megszerzését is, melynek keretében a hallgatók -megfelelő szakmai felügyelet mellett- “valódi” járatok kiszolgálását, tényleges utasok és repülési feladatok kezelését irányítják.
  • A szakszolgálati engedély birtokában bármely repülőtéren vállalhatnak munkát a szakmában, mellyel egycsapásra értékes szereplőkké válnak a munkaerőpiacon!

Kinek ajánlott:

  • Ajánljuk mindenkinek aki szeretné megismerni az igazi szakmai titkait a repülés valóságos, kézzel fogható világának, illetve azoknak akik hivatásszerűen szeretnének részesei lenni ennek a hétköznapi csodának,
  • akik közvetlenül a repülőgépekkel szeretnének dolgozni,
  • akik repülőgépek földi kiszolgálását karmesterként irányítani, a járatokat repülésre felkészíteni.

Munkalehetőség: A tanfolyamot sikeresen elvégző hallgatók számára garantált állásinterjú lehetőség a Liszt Ferenc nemzetközi Repülőtéren működő egyik nagy földi kiszolgáló cégnél – a részletekről érdeklődjön elérhetőségeinken!

Tanfolyam indulási dátuma: 2017. november 13.

További részletek és jelentkezés:

A Take-air Kft-ről:
Vállalatunk versenyképes áron kínál képzési programokat már sokadik éve. A tanfolyamok összeállítását a Nemzetközi Légi-szállítási Szövetség (IATA) és a Nemzeti Közlekedési Hatóság szabályozza. Fő profilunk a repülőterek üzemeltetésével, repülőgépek földi kiszolgálásával valamint repülések szervezésével, tervezésével kapcsolatos képzések szervezése. Az oktatás mellett szakértőink repüléssel kapcsolatos jogi tanácsadásban és egyéb képzések megszervezésében is állnak rendelkezésére.