Rendszerleállás miatt minden induló Delta járatot töröltek délelőtt, a kora délutáni órákra sikerült a rendszert helyrehozni, így több járat mégis elindulhat, de késések várhatóak egész nap.

A légitársaság közleménye szerint a rendszerhibát egy atlantai áramkimaradás okozta, a hibát közép-európai idő szerint délután 3 óra körül sikerült kijavítani, de a járatok közlekedésében egész nap fennakadások várhatóak.

A Delta twitter-üzenetében továbbra is azt kérte az utasoktól, hogy tájékozódjanak a járatukról indulás előtt.

Egy utas a BBC-nek a San Franciso-i repülőtéren azt mondta, több százan várnak arra, hogy a járatuk elinduljon. Őket már a repülőgépről szállították le, amely indult volna. Hozzátette: senkit nem tudnak átfoglalni másik járatokra.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!