Az Alitalia megszerzésével a Lufthansa Rómában építené ki ötödik európai nagy gyűjtő-elosztó központját – írta a ch-aviation.

Fotó: AIRportal.hu

A szaklap információi szerint erről Carsten Spohr, a Lufthansa-csoport vezérigazgatója beszélt a harmadik negyedéves üzleti jelentés bemutatásakor. Elmondása szerint a két milánói bázist (Linatét és Malpensát) az Eurowings venné át az Alitaliától, a római bázist viszont megtartanák a fő gyűjtő-elosztó központnak.

Bár ennél több részlet nem derült ki, a Lufthansa valószínűleg ugyanazt a stratégiát követné Rómával, mint amit Zürich-ben, Bécsben, Münchenben és Frankfurtban már megvalósított: a helyi légitársaság a racionalizálás után megtartja saját brandjét és a korábbi bázisáról repül a Lufthansa-csoport szoros kötelékében.

Hogy Rómára régóta fáj a Lufthansa foga, szinte nyílt titok, mivel ez az egyetlen, még szabad, és több tízmilliós utasforgalmat bonyolító repülőtér, amely momentán parlagon hever az Alitalia kétes jövője miatt. A Lufthansa már csak presztízs okokból is erősen törekedhet Róma megszerzésére, ugyanis az Alitalia gatyába rázásával, illetve azzal, hogy a Ryanair az airberlin és az Alitalia felvásárlásától is elesett, a németeknek elég nagy esélyük van arra, hogy visszavegyék a Ryanairtől a forgalom alapján legnagyobb európai légitársaség címet.

Ehhez azonban még az olasz kormánynak, illetve az Alitaliáért jelentkező egyéb befektetőnek is lesz pár szava. A Financial Times szerint a korábban az Air Canadát is sikeresen helyre pofozó és felfuttató Cerberus Group szakmai befektetői csoport is érdeklődést mutatott az Alitalia iránt. A cég 100-400 millió euró közti tőkét fektetne a légitársaságba, és a részvényesek között meghagyná az államot és a szakszervezeteket is, így a nyereségből ők is részesülhetnének.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ennek ellenére a Financial Times úgy tudja, hogy a Cerberus javaslatot igen, kötelező érvényű ajánlatot viszont nem adott be. Ezzel továbbra is két ismert szereplője van a játéknak: a Lufthansa és az easyJet, akik az airberlin körül is feltűntek.

Az Alitaliára október 16-ig kellett kötelező érvényű ajánlatot beadnia a társaságoknak, a vezetőség tájékoztatása szerint hét ajánlat érkezett be a határidőig. A tárgyalások utáni végső ajánlatot november 5-ig kell elkészíteni.

Az Alitalia május elején vonult csődvédelembe, miután a dolgozók nem szavazták meg az újabb átalakítási tervet. Az Etihad 2014-es bevásárlása óta sem volt képes nyereségesen üzemelni, ezért döntött a társaság az újabb karcsúsítás, és részben diszkontosított üzemelési forma bevezetése mellett. A szakszervezetek elfogadták a javaslatot, a dolgozók viszont elutasították. Ezt követően az Etihad bejelentette, nem finanszírozza tovább az olasz légitársaságot.