Sencsen és Bécs között indít járatot Kína legnagyobb magánkézben lévő légitársasága a Hainan Airlines – közölte a bécsi Schwechat repülőtér üzemeltetője.

A Hainan Airlines járatai 2018. október 20-tól hetente két alkalommal, csütörtöki és szombati napokon közlekednek Sencsen és Bécs között.

A légitársaság eleinte Boeing 787-8 asokkal közlekedik az útvonalon, majd 2018. november 1-től a nagyobb befogadóképességű Boeing 787-9 Dreamlinerekre vált.

A HU789/790 számú járatok reggel 06 óra 50 perckor érkeznek meg Bécsbe, majd 10:45-kor indulnak vissza Sencsenbe.

Bécs a légitársaság harmadik nyugat-európai útvonala lesz Brüsszel és Madrid után. A bécsi repülőtérről ez a 17. ázsiai útvonal.

Forrás: Hainan Airlines

A reptérüzemeltető közlése szerint Bécs az egyik legnépszerűbb célpont Európában a kínai turisták számára.

A Schwechat repülőtér a közlés szerint a Közép- és Kelet Európai régió kapuja a kínai utasok számára, az új légitársaság piacra lépése Bécsben ezt a szerepet tovább erősíti.

A repülőtérről többek között Szöul, Peking, Sanghaj, Tajpej, Hong Kong, Tokió, Bangkok és Delhi is elérhető közvetlen járatokkal a távol-keleti régióban.

Mint ismert a légitársaság jelen van Prágában és Belgrádban is, ahova Pekingből üzemeltetnek járatokat. A Hainan Airlines a Malév csődjét megelőzően évekig jelen volt Ferihegyen is, a Peking-Budapest volt a légitársaság egyik első nemzetközi útvonala.

A Hainan Airlines flottájában tíz Boeing 787-8 és 17 darab hosszabb törzsű Boeing 787-9 Dreamliner teljesít szolgálatot. Előbbi 213 (36 business + 177 turista), utóbbi 289 (30 business + 259 turista) utas szállítására képes. A légitársaság egyelőre nem közölte, hogy melyik változatot állítja forgalomba a bécsi útvonalon.