Az All Nippon Airlines (ANA) dolgozik azon, hogyan lehetne a síró gyerekeket legalább a fel- és leszállás idejére valahogy csendre bírni.

A Quartz online gazdasági lap beszámolója szerint az ANA október első napján egy speciális járatot üzemeltetett. A légitársaság dolgozói közül kiválasztottak 34 családos munkavállalót, és gyermekükkel együtt feltették őket egy gépre egy halom orvosi eszközzel együtt, amelyek a szívműködést és egyéb élettani folyamatokat vizsgáltak. A fedélzeten voltak olyan szakemberek is, akik korábban már kutatták ezt a területet.

A „Repülőgép síró gyerekek nélkül” projektben az eszközök okostelefonra közvetítették a gyerek szívműködését és egyéb adatait, hogy segítsenek a gyerekeknek egy pohárból folyadékot itatni, vagy édességet etetni a gyerekkel. A lényeg, hogy fel- és leszálláskor, a nyomásváltozás fülfájást okozhat a gyerekeknek, és az ANA azt kutatja, hogyan lehet ezt még hatékonyabban kiiktatni.

Fotó: AIRportal.hu

Azt már most is ajánlják a szülőknek, hogy a repülés ezen szakaszában cumiztassák a kisbabákat, hogy a nyomáskiegyenlítődés hamarabb végbe menjen, az azonban a szaklap számára sem volt világos, hogy az ANA milyen irányba akarja tovább vinni a kutatást.

Az ANA kimutatása szerint három év alatti gyerek utasaik a teljes forgalom 1,6 százalékát teszik ki a belföldi és 0,8 százalékát a nemzetközi forgalomban és egyes szülők csak azért nem szállnak gépre, mert attól félnek, gyermekük zavarná a többi utas nyugalmát. A japán társadalom ugyanis a sokkal kevésbé toleráns az üvöltő gyerekekkel szemben, egy anyi kampányt is indított azzal a szlogennel, hogy „nem baj, ha sír!”.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A problémát már számos légitársaság felismerte és próbál küzdeni ellene, a Malaysia Airlines például egyesek nem is felháborodására kitiltotta a gyerekeket a gépek bizonyos részeiből, az amerikai JetBlue lefizette az utasokat, hogy azok toleránsabbak legyenek a síró kisbabákkal szemben.