Az Air France-KLM a Deltával kiegészülve mindenképpen a Skyteam légiszövetségben tartaná az Alitaliát függetlenül attól, hogy ki vásárolja meg, mert a kiválással mindkét fél nagyon sokat veszítene – állítja Jean-Marc Janillac, a francia-holland légitársasági csoport vezetője.

Az Airways szerint erről a vezérigazgató egy sajtótájékoztatón beszélt. Elmondása szerint úgy szeretnék megtartani az Alitaliát szövetségesként, hogy nem ők vásárolják fel. Erre a most ismert ajánlatok tekintetében egyébként sincs túl nagy esély, bár a Star Alliance-hez tartozó Lufthansa is vonakodik a csődhelyzetben lévő olasz légitársaságot jelenlegi formájában megvenni.

Fotó: Alitalia

Ettől függetlenül Janillac szerint van esély arra, hogy az Alitalia elhagyja a Skyteamet és az Észak-atlanti vegyesvállalatot, amely rosszul érintené az Air France-KLM-et. Már csak azért is, mert a francia-holland cég épp most dolgozik egy új vegyesvállalaton, amelyben fontos szerepet szánnának az olaszoknak, így távolmaradásuk duplán fájna: nem csak nem lenne bent a közös cégben, de még versenytársként is számolni kellene vele.

Carsten Spohr, a Lufthansa-csoport vezérigazagtója a közelmúltban azt mondta, nem azért vonakodnak megvenni az Alitaliát, mert kivárnak az olasz választásokig, csupán ebben a formájában nem érdekli őket a cég. Az olasz kormány szerint pedig épphogy a választások miatt fékeztek be a cégek.

Az Alitaliát tavaly május óta irányítják a kormány által delegált felügyelők, ekkor döntött úgy a munkavállalók ellenkezése miatt az Etihad, hogy nem fektet több pénzt az egyébként zsírosan veszteséges olasz cégbe. A társaság azóta is így működik, és úgy tűnik, sikerült gatyába rázni az üzemelést, mivel Európa egyik legpontosabb légitársasága volt 2017-ben a Flightstat felmérése szerint.