Amint arról korábban az AIRportal.hu már beszámolt, 2017. július 7-én pénteken Budapestre érkezik a LOT lengyel légitársaság Boeing 787-8 Dreamliner repülőgépe. A rendelkezésünkre álló információk alapján összeszedtük a repülésrajongók/spotterek/repülőgépfotósok, hogy honnan figyelhetik meg legjobban a repülőgép leszállását.

A repülőgép tervezett érkezés Ferihegyre: 2017. július 7. péntek 09:30 (helyi idő)

Járatszám: LO 1533

A Budapest Airporttól származó információink szerint a repülőgép a leszállást megelőzően egy alacsony áthúzást is végrehajt a futópálya felett.

Mivel a repülőgép köszöntése, a tervezett protokoll rendezvény és sajtóesemény az egyes terminálon kerül megrendezésre, a repülőgép várhatóan mindkét irány (13/31) esetén az egyes, azaz a

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

13R/31L futópályát fogja használni az áthúzáshoz és a leszálláshoz is.

Pénteken délelőtt gyenge keleti – dél-keleti szél várható a repülőtéren, amely lehetővé teszi, hogy a Dreamliner Budapest irányából, azaz 13-as irány szerint közelítse meg a futópályát. A Budapest Airporttól származó információink szerint

a repülőtér, hacsak lehet a 13R futópályára történő megközelítést fogja preferálni.

Természetesen a pályahasználatról a végső döntést a légiforgalmi irányítás hozza meg az aktuális forgalmi helyzetnek és időjárási feltételeknek megfelelően.

Fotó: LOT | © AIRportal.hu

Fotó: LOT


Mik a legjobb helyek, hogy láthasd és meg is örökítsd a repülőgép áthúzását és leszállását?

A 13R futópályára leszálló forgalom a futópálya mindkét oldaláról jól megfigyelhető. A pálya észak-keleti oldalán a ‘Horgásztó’ , vagy a pálya dél-nyugati oldalán található ‘Cargodomb’ elnevezésű spotterhelyet javasoljuk.

A leszállás tervezett időpontjában, azaz pénteken délelőtt 09:30 perckor a nap keleti / dél-keleti irányból fog sütni, közel a futópálya tengelyéhez, azaz

a fotósok és videósok a fényviszonyok szempontjából előnyösebb, ha a 13R futópálya észak-keleti oldalára, a ‘Horgásztó’ elnevezésű spotterhelyre helyezkednek.

A hely a Bélatelepi út és a Baross utca merőleges találkozásánál, a kanyarból leágazó kis földúton közelíthető meg. Az úttól rövid sétával elérhető a repülőtér kerítése, a reptér kerítésével párhuzamosan futó földúton tetszés szerint lehet helyet választani.

Ha valaki fotózni szeretne, nem árt, ha visz magával egy 5-6 fokos létrát, hogy a repülőtér kerítése felett tudjon fotókat készíteni.

Azok, akik nem szeretnének fotózni/videózni, számukra tökéletes látványt nyújt a ‘Cargodomb’ nevű spotterhely is, ráadásul ide nem szükséges létra, hiszen a dombtetőről jól belátni a futópályára.

Forrás: Google Maps, Suncalc, AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Forrás: Google Maps, Suncalc, AIRportal.hu


Amennyiben valamiért mégis a 31-es irányt fogja használni a repülőtér, akkor az áthúzást és a leszállást a 31L futópálya Vecsési végénél lehet legjobban megfigyelni, a Budapest Airport Holdiday Parkolójának területéről, vagy a vecsési Shell kúttól a szántóföldre besétálva. A repülőgép 15:25-kor indul vissza Varsóba LO 1534-es járatszámmal, a felszálláshoz várhatóan a 13L, vagy a 31L futópályát használja majd széliránytól függően.

Máskor is kimennél a reptérre nézelődni, vagy fotózni? Itt a térkép az összes Ferihegy környéki spotterhelyről!

Néhány fontos tudnivaló

  • A repülőtér kerítésére felmászni, létrát nekitámasztani, vagy a kerítést megrongálni, rángatni TILOS!
  • Az autóval érkezők úgy parkoljanak, hogy a földúton ne zavarják a közlekedést!
  • Ne szemetelj!