Az Emirates hálózatában egyedülálló módon egy város három repülőteréről is közlekedni fog a társaság, miután bejelentette, hogy jövőre London-Stanstedről is közlekednek majd Dubajba.

A főként a Ryanair bázisaként ismert, London harmadik legnagyobb forgalmú repülőtere már régóta dolgozott azon, hogy a fővárostól 35 mérföldre északra lévő repülőtérről hosszútávú járatok is induljanak. A társaság közleménye szerint ez most összejött, mivel az Emirates, a világ legnagyobb interkontinentális légitársasága jövő júniusban elindítja járatait Stanstedre.

A járatok minden nap közlekednek majd és az Emirates a Budapestre is közlekedő Boeing 777-300ER-eket állítja csatasorba, ezek a gépek viszont háromszotályos kabinberendezéssel állnak az utasok rendelkezésére. 6 elsőosztály, 42 business és 306 turista osztályú széket biztosít majd az Emirates minden nap.

A járat elindításával az Emirates hálózatában Stansted már a hetedik brit és harmadik londoni célállomássá válik.

Az Emirates Boeing 777-300ER típusú repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu)

Stansteden évente 23 millió körüli utasforgalmat produkál, ennek ellenére eddig nem sikerült hosszútávú járatot üzemeltető légitársasággal megállapodniuk főként azért, mert a reptér fő használója a Ryanair, és így Európa legnagyobb fapados reptereként vált híressé.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ken O’Toole, a repülőtér üzemeltetőjének vezetője a Bloomberg gazdasági hírügynökségnek azt mondta, a fő vonzerő a rengeteg hely, utóbbival pedig a legtöbb London-környéki repülőtér nem rendelkezik.