Stratégiai egyezséget kötött a HungaroControl és a Honvédelmi Minisztérium, amelynek részeként adatcseréről is megállapodtak a felek.

Fotó: MTI - Kovács Tamás | © AIRportal.hu

Fotó: MTI – Kovács Tamás

A HungaroControl székházában tartott ünnepélyes aláírás előtt Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára beszédében azt hangsúlyozta, hogy stratégiai együttműködésük már korábban elkezdődött és kimagasló eredményeket értek el. Az új megállapodással egy 2016-ban kötött egyezséget egészítenek ki, így most már nem csak a szakemberek biztosításában, hanem egyéb területeken is együttműködnek.

Ennek egyik eleme, hogy a HungaroControl és a Honvédelmi Minisztérium adatokat cserél. A két fél ugyanis két különböző rendszert használ a légiforgalmi irányításban. A megállapodással viszont lehetőség nyílik arra, hogy a katonai légiforgalmi irányítók is lássak a polgári irányítók MATIAS rendszerének adatait, és a HungaroControl szakemberei is kapnak majd adatot a katonai irányítástól.

Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója azt mondta, cégének versenyelőnyt jelent, hogy egy olyan szervezettel működik együtt, mint a Honvédelmi Minisztérium és így a magyar honvédség. A vezérigazgató reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy egy másik fontos területen, a távoli toronyirányításban is partnerek tudnak majd lenni.

Ezzel kapcsolatban Szepessy Kornél jelezte, hogy a hatóságok várhatóan 2-3 hét múlva megadhatják az engedélyeket, így kényszerhelyzeti megoldásként már alkalmazhatják a technológiát.

A vezérigazgató januárban az AIRportalnak adott interjújában beszélt arról, hogy tavaly ősz elején befejeződött a tesztelés, idén az első negyedévben készül el teljesen a technológia. Jövőre a tervek szerint megcserélik a szerepeket, és az irányítás már az ANS III épületben kialakított távoli központból történik majd, a torony pedig a kényszerhelyzeti irányítás színhelye lesz.

MEGOSZTÁS