Egy londoni szakértő szerint újra előfordul majd a jövőben egy géppel az, ami a Malaysia Airlines 370-es járatával történt. Eltűnik a radarokról és nehezen, vagy talán soha nem találják meg, mert a nyomkövető rendszerek még mindig nem elég pontosak.

A Bloombergnek nyilatkozó David Stuples, a London Egyetem professzora ezt arra alapozva mondta, hogy a percenként helyzetjelentést előíró szabályok csak 2021-ben lépnek hatályba és a régi gépekre nem vonatkoznak, így 23 500 utasszállítót ezek után sem biztos, hogy felszerelnek új technológiával. Szerinte 2040-2050-ig rengeteg olyan gép lesz, amely nem rendelkezik a percenként nyomkövetéshez szükséges technikával.

Az ENSZ légügyi szerve, a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) az MH370-es katasztrófa után 15 perces helyzetjelentésről szóló irányelvet léptetett életbe, de ennek sem fele még meg mindenki: elsősorban az ázsia-óceániai légitársaságok (Malaysia Airlines, Sigapore Airlines, Qantas) vezették be ezt a módosítást, mivel járataik sokat repülnek tengerek, óceánok felett.

De számítások szerint a 15 perces jelentés is eltűnés esetén 170 ezer négyzetkilométernyi átvizsgálandó területet jelent, pontosan akkorát, mint Florida állam területe. Ugyanez a terület mindössze 748 négyzetkilométerre csökkenne, ha percenkénti helyzetjelentés lenne.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Tom Schmuth, a Flyht Aerospace Solutions nyomkövető eszközöket gyártó cég ügyvezetője szerint az iparág ugyan megteszi a stratégiai lépéseket a biztonság érdekében, de aztán nagyon lassan halad a bevezetéssel, mert féltik a profitjukat.

Az ICAO irányelve szerint 2021-től kötelező egy olyan nyomkövető rendszer telepítése új gépekbe, amely automatikusan bekapcsol, ha a gépet turbulencia, vagy bármilyen más fizikai behatás éri, vagy váratlanul eltér a leadott útvonaltól. Ez a rendszer automata bekapcsolás esetén kikapcsolhatatlan lesz, ami azért fontos, mert a Malaysia járatát többek között azért sem találják, mert kikapcsolták a nyomkövető rendszereket.