Százmillió dolláros nagyságrendű veszteséggel küzdött az első félévben a Bombardier kereskedelmi gépeket gyártó részlege, amelynek fő projektje a C Series-ek gyártása volt.

Úgy tűnik, az Airbus nem csak a gépeladás fáradtságos munkájának terhét vette le a kanadai Bombardier válláról, de jókora mennyiségű pénzt is megspórolt a mirabelieknek.

A Bombardier a napokban tette közzé első féléves pénzügyi jelentését, amelyből az derül ki, hogy a kereskedelmi gépeket gyártó részleg 6,2 százalékkal kevesebb, 1 milliárd dollár bevételből gazdálkodhatott, az üzemi eredmény pedig az egyszeri tételekkel kiigazítva 741 millió dolláros veszteséget mutatott.

Fontos hozzátenni, hogy ebbe a Q400 és CRJ projekt és annak eredménye is benne van, de saját elmondásuk szerint a C Series program volt a legnagyobb és legfontosabb a cég számára.

Az Airbus július 1-jével vette át a C Seriesek értékesítését és gyártását, az A220-asra átnevezett gépek ezen túl a részesedésnek megfelleő arányban oszlanak el a bevételek és eredmények, így a második félévben a Bombardier a program eremdényeinek 35 százalékát tudhatja magáénak.

A bizjetekkel foglalkozó üzletág bevételei nem változtak, 2,1 milliárd dollárt szedtek be a megrendelőktől, az üzemi eredmény viszont a tavalyi 178 millió dollár után idén 205 millió dolláros nyereséget mutatott.

A teljes Bombardier egyébként a szállítmányozási üzletág jó teljesítménye miatt a tavalyi 100 helyett idén az első félévben 131 millió dollár adózott nyereséget könyvelt el.