A hosszú interkontinentális járatokat turista osztályon átvészelni kénytelen utasok érdekében szólalt fel az Airbus. Az európai repülőgépgyár tudományos felmérésre hivatkozva ugyanis azt kezdeményezi, hogy az ideális utaskomfort érdekében az iparág egységesítse a gépek ülésszélességét.

Tény, hogy számos újdonságot és az utasok komfortérzetét javító megoldást vezettek be a gyártók az utóbbi időben gépeiken: A nagyobb kabinablakok, a tágasság érzetét keltő burkolati elemek, újratervezett poggyászrekeszek és a hatékonyabb világítás valóban csodákra képesek és a legtöbbször mind előnyére is váltak a fedélzeti kényelemnek, de a tíz órás hosszú távú járatokon még a legelszántabb repülésrajongók is elismerik, hogy igencsak kínszenvedés tud lenni a turista osztály ülésében végigülni az utat.

Egy szűk ülésen még a legkorszerűbb légkondicionáló rendszer, a halkabb járású hajtóművek, vagy a több száz programot kínáló szórakoztató rendszer sem tudnak segíteni, legfeljebb csak enyhíteni a fáradtság panaszait. A költséghatékonyság jegyében újított, vékony háttámlájú, könnyített súlyú üléseket ugyan igyekeznek úgy eladni az utasok felé, hogy azok ergonómiailag átrajzoltak, többféle irányban állíthatók és ilyen-olyan fokban dönthetők, amik igazak is, de pihenni, vagy aludni még ezekben a kivitelekben sem képesek sokan.

Az Airbus szerint mindennek oka az, hogy az ülések nem elég szélesek, ezért felméréseikre alapozva azt javasolják, hogy a gépeken legalább 18 inches, vagyis 45.72 cm szélességű ülések legyenek. A Londoni Alvásközpont által végzett tesztek ugyanis azt bizonyították, hogy a 18 inches ülésben helyet foglalók 53%-kal jobban és pihentetőbben tudtak aludni, mint a ’50-es évek standardjának számító 17 inches változatban.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Összehasonlító grafika. (Forrás: Airbus)


A toulouse-i gyár aktuális kínálatában szereplő szélestörzsű gépein, az A330-as, A350-es és A380-as típusokon már mind 18-18.5″-es üléseket alkalmaznak, szemben a Boeing 787-es és 777-es gépeivel, amelyeken 17 inches az economy ülőhelyek szélessége, de a legújabb generációs keskenytörzsű típusokon is már nagyobbak az ülések, mint az idősebb, de még ma is forgalomban lévő gépeken, mint amilyenek a Boeing 737-es egyes változatai.

Az elmúlt 50 évben jelentős változások mentek végbe a légiközlekedésben. Nemcsak több az utazó, hanem az emberek többször is ülnek repülőre és egyre gyakrabban hosszú távú járatokon. Csak az utóbbi 5 évben a 11000 km-es távot meghaladó légi járatok száma 70%-kal növekedett. Míg 1998-ban még nem volt olyan járat, amely meghaladta volna a 12000 km-t, addig az elkövetkező 15 évben az utasforgalom tovább fog duplázódni. Az útvonalak pedig egyre hosszabbak lesznek, és haladva a korral a repülőgépeket is az elvárásokhoz kell igazítani, s az utasok igényeit szem előtt tartva nem szabad félévszázados standardokat alkalmazni – hívja fel a figyelmet az Airbus.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!