Előreláthatóan 6 hónapos késést kénytelen beiktatni a Bombardier a CSeries programba, ugyanis a gyártó szerint a Boeing és az Airbus olyan mértékben uralja az egyfolyosós gépek piacát, hogy oda egyelőre nem lehet belépni az új konstrukcióval. – írja az ATW Online szakmai hírportál.

Az első prototípus legkorábban csak 2013 júniusának a végén emelkedhet a levegőbe. A gyár a késleltetés által azt reméli, hogy a légitársaságok nem csak a két cégóriás egyfolyosós típusaira adnak le majd megrendelést, hanem inkább a kanadai típus iránt kezdenek el érdeklődni. A 2013 júniusi dátum egyelőre csupán a CSeries 300-as altípusára vonatkozik. A kisebb, 100-as verzió körülbelül egy évvel később tud felszállni. Az első 300-as változatok 2014 nyara körül állhatnak szolgálatba.

Az Airbus és a Boeing az elmúlt hónapokban több száz megrendelést gyűjtött be, míg a montreali cég mindössze pár megrendelést tudott szerezni a Korean Air Lines-tól, és az airBaltic-tól. Ezért a szünet a gép fejlesztésében rendkívül sarkalatos pont, ugyanis akár a projekt sikeressége, avagy kudarca múlhat egy pár megrendelésen. A Bombardier szóvivője hozzátette, hogy az új típus már sok mérföldkövet elért a fejlesztés során, azonban a jelenlegi patthelyzet miatt a beszállítók is hibásak.

Az airBaltic 10+10 darab CSeries 300-ast rendelt. (Fotó: Bombardier)

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!