Angela Merkel német kancellár, valamint Törökország miniszterelnöke, Tayyip Erdogan novemberben többször is találkoztak, hogy a két nemzeti légitársaság esetleges, jelenleginél szorosabb együttműködéséről tárgyaljanakértesült az ATW Online hírportál.

A Turkish Airlines elnök-vezérigazgatója, Temel Kotil ugyan megerősítette a felröppent híreket, azonban azt is hozzátette, hogy a tárgyalások jelenleg még csak kezdeti fázisban vannak, ezért egyelőre felesleges konkrét együttműködésről beszélni.

A Lufthansa vezérigazgatója, Christoph Franz sem árult el pontosabb információkat, csupán annyit, hogy a két cég szakemberei elkezdték vizsgálni, hogy milyen hatással lehetne a két cég üzemelésére egy jóval szorosabb együttműködés a jövőben.

A két légitársaság jó kapcsolata több évtizedre vezethető vissza

A német, és török cég 1989-ben már belevágott egy közös vállalkozásba, amikor létrehozták, az azóta is üzemelő SunExpress antalya-i központú charter-légitársaságot. A Turkish Airlines a Star Alliance légiszövetséghez történő csatlakozását a Lufthansa szponzorálta.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Az Air Canada is lát fantáziát a török együttműködésben

A Turkish Airlines az Air Canadával november 30-án kötött codeshare megállapodást, mely a jövő év második negyedétől fog életbe lépni a két társaság bizonyos járatain – a török légitársaság közleménye szerint.

A két Star Alliance szövetségbe tartozó légitársaság code-share megállapodás keretében értékesíti majd a kanadai légitársaság hamarosan induló, Toronto és Isztambul közötti járatára szóló jegyeket is, ezzel kényelmes átszállási lehetőségeket biztosítva Isztambulon keresztül Közép-Ázsia, Afrika és a Közel kelet felé, a Turkish hálózatán.

Az együttműködés segíti a két Star Alliance légitársaságot abban, hogy felvegyék a versenyt az egyre erősödő a Perzsa-öböl menti légitársaságokkal; és a Kanadából, valamint a frekventáltabb Észak-amerikai desztinációkról a térségbe utazó ügyfelek számára versenyképes alternatívát kínáljanak az arab légitársaságokkal szemben.

Ferihegyre érkezik A Turkish Airlines egyik Boeing 737-es gépe a Star Alliance szövetség hivatalos festésében. Fotó: Rimóczi Roland – AIRportal.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!