Négyórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a Ryanair egyes német pilótái, ez az első sztrájk a diszkont légitársaság történetében.

A Vereingung Cockpit (VC) pilótaszakszervezet tájékoztatása szerint a Ryanair saját alkalmazású német bázison lévő pilótái tartanak ma figyelmeztető sztrájkot, mert a légitársaság lemondta a már egyeztetett tárgyalásokat.

Ennek ellenére a Ryanair azt kérte az utasoktól, hogy mindenképpen menjenek ki a repülőtérre, a cég igyekszik megtenni mindent, hogy a lehető legkisebb fennakadások legyenek

A némt DPA hírügynökség szerint összesen 16 járatot érint a munkabeszüntetés, ezekkel mintegy 3 ezer ember utazik.

A Ryanair természetesen jogtalannak, szükségtelennek minősítette a munkabeszüntetést, mivel biztosította a szakszervezetet arról, hogy a tárgyalások nem szakadnak meg, új időpontot keresnek majd.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: Ryanair

A VC szerint a Ryanair azért mondta le a tárgyalásokat, mert öt helyett csak két féllel szeretett volna egyeztetni. Szerintük a cég csak időt húz, és szeretné elkerülni a karácsonyi időszakban a felfordulást.

 

Az írek azzal próbálták elejét venni a sztrájkoknak, hogy bejelentették, elismerik a szakszervezeteket, és készek tárgyalni velük a munkakörülményekről. Azt azonban már akkor közölték, hogy azokkal az érdekképviseletekkel nem hajlandók foglalkozni, akik más légitársaság pilótáit is a tagjaik között tudhatják. A VC pedig pont ilyen, mivel főként Lufthansa-pilótákból áll a tagság.

Az ír, olasz, portugál szakszervezetek azonban felfüggesztették a sztrájkot.

 

Mint ismert, a Rynairnél azért alakult ki ilyen súlyos helyzet, mert a légiutas-kísérőknek és a pilótáknak is egy jelentős részét nem az ír fapadosá, hanem egy szintén ír munkaerő-közvetítő alkalmazza órabérben, ír jog szerint. Így hiába van német, vagy magyar bázison a szamélyzet, a szerződésére az ír jog vonatkozik.