Betiltotta a Croatia Airlines horvát légitársaság pilótái, utaskísérői és technikusai szerdára tervezett sztrájkját a zágrábi megyei bíróság – közölte az N1 horvát hírcsatorna kedden. A dolgozók korábban azt közölték, hogy a sztrájkot szerdán kezdik, és addig tart, amíg nem jutnak megegyezésre.

Fotó: AIRportal.hu

Albin Hotic, a dolgozók szakszervezetének ügyvédje a sajtónak úgy nyilatkozott: a bíróság elfogadta Oleg Butkovic horvát közlekedési miniszter azon állítását, hogy a munkabeszüntetés helyrehozhatatlan károkat okozna a vállalatnak.

Az ügyvéd úgy vélte: a bíróság hibázott, amikor meghozta ezt a döntést, hiszen a sztrájknak éppen az a lényege, hogy kárt okozzon. „A dolgozóknak joguk van sztrájkolni, hogy rákényszerítsék a munkáltatót arra, hogy olyan engedményeket tegyen, amelyeket egyébként nem tenne meg” – mondta.

A bírósági tárgyalás szerdán folytatódik, és ekkor a testületnek döntést kell hoznia a sztrájk törvényességéről is. Amennyiben a munkabeszüntetést törvényesnek ítéli a bíróság, a sztrájk vasárnap mégis megkezdődhet – közölte Hotic.

Az állami tulajdonban lévő vállalat alkalmazottai múlt héten pénteken jelentették be, hogy szerdától beszüntetik a munkát. Magasabb béreket, jobb munkakörülményeket, valamint új kollektív szerződést követelnek.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

A Croatia Airlines igazgatósága arra figyelmeztette a szakszervezeteket és minden dolgozót, hogy jól gondolják át, milyen következményekkel járhat a munkabeszüntetés ebben a pillanatban a vállalat számára.

A társaság közlése szerint a turista szezon közepén, csak a sztrájk első napja mintegy hétezer utast érint, és minden nap 800 ezer euró veszteséget jelent a vállalatnak.

A Croatia Airlines régóta küzd likviditási problémákkal. Zágráb kisebb-nagyobb megszakításokkal évek óta stratégia partnert keres a vállalatnak, egyelőre sikertelenül.

A LOT és a 4K is feltűnt a Croatia Airlines körül