Az elmúlt napokban tapasztalhatónál jelentősen rövidebb sorok torlódtak fel a ferihegyi repülőtéren vasárnap reggel 8 óráig a Budapest Airport (BA) két szakszervezetének ötödik napja tartó munkabeszüntetése miatt.

Szollár Domokos, a BA szóvivője az MTI-nek elmondta: a repülőtér 2B termináljából induló utasok gyorsabb haladását a két kapun történő utasbiztonsági ellenőrzés teszi lehetővé. A tervek szerint 11 órától három ellenőrző kapun folyhat a beléptetés, ami tovább növelheti a „tranzit-terület” befogadóképességét – fűzte hozzá.

Hosszú sorok feltorlódása esetén azonban vasárnap is előfordulhat, hogy a terminál zsúfoltságának csökkentése érdekében 30-60 percre szüneteltetik a jegykezelést („check-in”) – hangsúlyozta Szollár Domokos.

Fotó: AdamS (2008.12.13.)

A repülőteret üzemeltető társaság szóvivője kiemelte: „normál időszakban” a péntek és a vasárnap számít a legnagyobb forgalmú napnak Ferihegyen. Hozzátette: a hét utolsó napján a délutáni időszak különösen forgalmas.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A ferihegyi repülőtér utastájékoztató tábláin nincs feltüntetve késés, illetve a korábban bejelentetten kívüli járattörlés – jelentette az MTI helyszíni tudósítója.

Budapest Airport vezérigazgatója, Jost Lammers nyílt levélben fordult a sztrájkolók képviselőihez, Csorba Attilához és Kovács Zoltánhoz. A levél szerint Lammers megkapta a sztrájkolók tárgyalásra hívó levelét, amelyet nemcsak a BA vezetésének küldtek el, hanem a szélesebb nyilvánosságnak is.

„Bár röviddel ezelőtt én magam is láttam egy-két kedvező fejleményt a repülőterünkön, ma délutánra nem tudom elfogadni a meghívást. A fejlemények sokkal inkább az egyes munkatársak felelősségteljes és önzetlen munkájának tudhatók be, mint a szakszervezetek erőfeszítéseinek. Feltéve, hogy további előrelépések történnek, készen állok arra, hogy találkozzam önökkel vasárnap délelőtt tíz órakor az irodámban” – áll a vezérigazgató tegnapi nyílt levelében.

A HírTV beszámolója szerint a szakszervezetek képviselői a megadott időpontban megjelentek az 1-es terminálon, a vezérigazgató irodájánál. A tárgyalás körül belül 10 óra húsz perc óta tart zárt ajtók mögött. A Budapest Airport vezetése nagy valószínűséggel a légitársaságok nyomására ült tárgyalóasztalhoz mégis a szakszervezetekkel.

A BA korábban a sztrájk részleges felfüggesztését és a 2A és 2B terminálok forgalmának hétvégi, normális üzemeltetését szabta a tárgyalások feltételként. A vezérigazgató továbbá nem ment el a szakszervezetek által tegnap délelőttre és délutánra szervezett tárgyalásokra sem, korábban a hétfő 10:00 órai időpontot jelölte meg az eslő lehetséges időpontként a tárgyalásra, a fenti feltételek teljesülése esetén.

Forrás: EchoTV, Index, HírTV

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!