Információink szerint elhagyta az állami tulajdonú Malév Ground Handling Zrt-t (MGH) Vass Anikó, a cég kereskedelmi igazgatója. A földi kiszolgáló cég kérdésünkre nem erősítette meg a vezető távozásáról szóló információnkat.

Forrás: MGH | © AIRportal.hu

Forrás: MGH

A most távozó kereskedelmi igazgatót már Herczog Péter, az MGH átszervezésén 2017. tavasza óta dolgozó új vezérigazgató vette fel a céghez, azaz az értékesítési szakember mindössze néhány hónapot töltött a földi kiszolgáló egyik legfontosabb vezetői posztján. Az MGH információink szerint egy rendkívül fontos időszakban maradt kereskedelmi vezető nélkül, ugyanis a nyár messze nem uborkaszezon a földi kiszolgáló cégek életében.

A cég lapunk kérdésére sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta információinkat, mindössze annyit közöltek, hogy a társaság “személyügyi kérdésekben nem kíván nyilatkozni”.

Forró nyár elé néz az MGH

A távozás időzítése abból a szempontból sem szerencsés, hogy éppen most zajlik az MGH egyik legfontosabb és egyben egyik legnagyobb ügyfele, az Air France-KLM tendere.

A tender tétje, hogy a francia-holland légitársaság járatai továbbra is a Malév Ground Handling szolgáltatásait veszik-e igénybe a budapesti repülőtéren, vagy más földi kiszolgálóval szerződnek.

Az Air France-KLM szerződés megtartása a légitársaság méreténél és járatainak számánál fogva is létfontosságú az állami tulajdonú földi kiszolgáló számára mind a bevételek, mind a piaci pozíció szempontjából. (A cég fapados leányvállalatát jelenleg a Menzies szolgálja ki Ferihegyen.)

A budapesti repülőtéren igen éles a verseny a földi kiszolgáló cégek között.

Fotó: AIRportal.hu | © AIRportal.hu

Fotó: AIRportal.hu

Az utasszállító járatok kiszolgálásában jelenleg négy cég van jelen, a magyar állami tulajdonú MGH, a török Celebi, a brit Menzies és a magyar magánkézben lévő BUDPORT.

Iparági forrásaink szerint a már most is piacvezető szerepet betöltő Celebi is pályázik a nagy ügyfélnek számító hagyományos légitársaság kiszolgálására, hogy tovább növeljék piaci részesedésüket.

Amint arról az AIRportal is beszámolt, a versenyhivatal (GVH) egy korábbi hasonló légitársasági tender ügyében vizsgálódik, ugyanis az állami tulajdonú Malév GH 2016 őszén leköszönő vezérigazgatója kartellgyanú miatt feljelentette a versenyhatóságnál a repülőgépek földi kiszolgálását végző török Celebit.

A Malév 2012-es csődje óta meglehetősen gyakran váltják egymást a cég átszervezésével próbálkozó vezetők a földi kiszolgálónál. A nemzeti légitársaság öt éve történt megszűnése óta átlagosan kevesebb mint évente jönnek-mennek a vezetők az állami földi kiszolgáló cégnél. Az MGH mínusz 471 millió forintos üzemi eredménnyel és 513 milliós veszteséggel zárta a 2016. üzleti évet – a Magyar Nemzet információi szerint.

“Üzemeltetési problémák”, járatkésések

A Malév Ground Handling Zrt. neve a napokban a Wizz Air Budapestről induló járatainak tömeges késésével kapcsolatban került be a hírekbe. Amint azt lapunk is megírta, a Wizz Air tíz járata komoly késéssel tudott elindulni múlt héten csütörtökön hajnalban, a légitársaság egész nap görgette maga előtt a tetemes késéseket. A légitársaság az Egek Ura Blog kérdésére a késések okáról azt nyilatkozta, hogy “A földi kiszolgáló szolgáltató [MGH] üzemeltetési problémái álltak a háttérben. A földi kiszolgálás során használt berendezéseken kellett karbantartást kellett végezniük.”

A blog megkereste az MGH-t is, hogy megtudja, előre tervezett karbantartás volt-e, és miért nem tájékoztatták az utasokat, de Herczog Péter vezérigazgató csak annyit mondott, hogy az ügyben belső vizsgálat van folyamatban.

A vizsgálat a jelek szerint még június 26-án is tartott, a cég az üggyel kapcsolatban feltett kérdésére hétfőn azt felelte: “A 2017.06.22-én észlelt problémák tekintetében belső vizsgálat van folyamatban, melyről jelenleg nem áll módunkban bővebb tájékoztatást adni.”

Ugyanakkor a Wizz Air járatainak 2017.06.25. vasárnap reggel ismét tapasztalt tetemes késéseiről a cég azt nyilatkozta lapunk kérdésére, hogy azok “a szélsőséges időjárási körülmények miatt következtek be”.

MEGOSZTÁS