Teljessé vált az Air Astana újonnan rendelt Airbus A320-as flottája, miután a kazah légitársaság december elején átvette utolsó, sorrendben hatodik A320-as típusát is.

Az Air Astana Nurszultan Nazarbajev, a Kazah Köztársaság elnökének 2008-as franciaországi látogatása alkalmával rendelt az Airbus repülőgépgyártól A320-as típusokat a flotta bővítése céljából. A 2001-ben alapított légitársaság a megrendelt hat gép közül az utolsó hármat már a legújabb szárnyvég-technológiával, a Sharklettel vette át a hatékonyabb üzem érdekében.

Az újonnan beszerzett A320-as típusok fedélzete kétosztályos rendszerben működik, 16 business és 132 economy osztályú üléssel.


Az Air Astana 2002 májusában az első járatának indításával kezdte meg üzemszerű működését, mint az ázsiai ország nemzeti légitársasága, amely azóta már több mint 60 célállomásra kínál nemzetközi és belföldi légi járatokat három repülőtéri bázisa, Almati, Asztana és Atyrau városaiból.

A légitársaság gépparkjában kizárólag nyugati gyártmányú repülőgépek állnak szolgálatban: a hosszabb távú útvonalakra három darab Boeing 767-300ER és öt darab Boeing 757-200, míg a rövidebbekre tizenkét Airbus A320-as, valamint hat Embraer E-190-es regionális jet repül.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!