A felszámolás alatt álló Air Berlin közölte szerdán, hogy a Thomas Cook turisztikai holding megveszi a cég egyik leányvállalatát, amely hamarosan hat repülőgéppel önálló üzembentartói engedélyt kap.

Bővülhet a német piacon a Condor (Fotó: AIRportal.hu)

Meg kívánja erősíteni a jelenlétét a német piacon a brit turisztikai konszern, a Thomas Cook a Condor nevű ottani leányvállalatán keresztül.

Ezért megveszik a felszámolás alatt lévő Air Berlin egyik, még bejegyzés alatt álló leánycégét, az AB Aviation GmbH-t – írja az aero.de portál a néhai légitársaság szerdai közleményére hivatkozva.

A cég még nem rendelkezik saját üzembentartói engedéllyel (AOC), de ezt hamarosan megkapja, és hozzá hat repülőgépet is, így már a nyári menetrend kezdetétől megkezdheti működését.

A közlés nem részletezte, hogy milyen típusú és milyen forrásból származó repülőkről van szó, például esetleg az anyacég leállított Airbus-keskenytörzsűiről. Azt viszont elárulták, hogy a Condor számára működtet majd járatokat, amelyekkel az eddigihez képest 20 százalékkal több rövid és közepes távolságú útvonalat kínálhatnak majd a német piacon.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Információk szerint lehetséges, hogy reptéri résidők is járnak majd az üzlettel, például a viszonylag telített düsseldorfi reptéren.

Az AB Aviation GmbH-t októberben alapította az Air Berlin, azért, hogy a felszámolás és értékesítés során nagyobb mozgásteret adjon a pályázóknak. Pletykák szerint az Easyjet részesedésvásárlását segítette volna ez a leánycég, de a jelek szerint a brit fapadosnak végül nem volt ehhez szüksége rá.