Tíz évvel ezelőtt, 2008. július 28-án vette át első Airbus A380-as Superjumboját a dubaji székhelyű Emirates, amely azóta a típus legnagyobb üzemeltetője és megrendelője a világon.

Forrás: Emirates

A dubaji óriás a Singapore Airlines után, másodikként állította forgalomba a világ legnagyobb kereskedelmi utasszállítóját amely egyosztályos sűrű székezéssel akár 853 utas befogadására is alkalmas.

Az Emirates három- és kétosztályos fedélzeti berendezéssel üzemelteti a típust. Előbbi két változatban 489 vagy 517 utas szállítására képes, míg a kétosztályos variáns fedélzetén 615 utas repülhet.

Az Emirates mindkét elérhető hajtóműopcióval üzemelteti a típust, a korábbi példányokon az Engine Alliance GP7200, az utóbb, 2016 decembere után átvett darabokon Rolls-Royce Trent 972-es hajtóművek dolgoznak.

Az Emirates kezdetben 58 példányra szerződött le az európai repülőgépgyártóval, ez a szám több, mint duplája a második legnagyobb megrendelő, az indító légitársaság Singapore Airlines kezdeti 24 gépes rendelésének.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A számláló azóta sem állt meg, jelenleg 162-nél jár a dubaji cég által megrendelt, és 102-nél az Emirates számára leszállított gépek száma, ezzel a rendelés állománnyal gyakorlatilag az arab légtársaság tartja életben az A380-as programot.

Az elsőnek átvett példányok kivonása hamarosan megkezdődik az Emiratesnél is, az emelkedő karbantartási költségeket a dubaji cég sem szeretné kifizetni, így nagyjából a jelenlegi, 100+ gépes A380-flotta már elérte csúcsát.

Az évfordulót a cég közösségi oldalán közzétett rövid videó összeállítással ünnepli, ebben az első, illetve a századik A380-as átvételéről láthatóak felvételek.

Celebrating 10 years of the Emirates A380

Today marks 10 years of the first Airbus A380 joining our fleet. Enjoy iconic moments from our first and 100th A380 superjumbo deliveries. #10yearsofEmiratesA380

Közzétette: Emirates – 2018. július 28., szombat

Neo helyett csak plus

Forrás: Airbus

Mint arról beszámoltunk, tavaly igen komoly alku folyt az Airbus és az Emirates között, a légitársaság vezérigazgatója, Tim Clark ugyanis „neosítani” szerette volna a gyártóval az A380-ast, az A350 XWB hajtóművei alapuló új erőforrásokkal.

Ez végül nem jött össze, helyette Toulouse-ban A380plus néven indították el a típus továbbfejlesztését, a koncepcióval és annak megvalósítási terveivel azonban Clark több ponton sem értett egyet. A ‘plus’ koncepció kisebb aerodinamikai módosításokat, új wingletet és a fedélzeti berendezés újragondolását, több utasférőhely elhelyezését tartalmazta.

A program keretében készülő új típusú wingletet a már meglévő példányokra is fel szeretné szereltetni a cégvezér, a kabin elejében lévő lépcsőt pedig meghagyná, és nem szeretne 11 székes sorokat sem.

A történet – egyelőre – mindkét fél számára jól folytatódik, februárban Dubajban véglegesítették az Emirates 20+16 példányra szóló megrendelését, amivel az Superjumbo 2027-ig biztosan gyártásban marad, azonban jövő évtől csökkentett, évi 6 darabos kibocsátással. Bár az Airbus arra számított, hogy az Emirates rendelése után más légitársaságok is ‘kedvet kapnak’, ez egyelőre elmaradt.

Az A380plus opció körül vannak azonban kérdőjelek, nem tudni, hogy az Emirates szeretne élni a lehetőséggel, hogy ebből a változatból rendeljen, és azt sem, hogy Tim Clarknak sikerült-e megegyezni a toulouse-iakkal a retrofit, vagyis utólagos wingletesítésről.

Az Airbus ugyanakkor kitart amellett, hogy a világ légiközlekedésének nagyütemű növekedése és az egyre zsúfoltabb repülőterek miatt a Superjumbók iránti kereslet hosszabb távon megélénkül.

Sok repülőtér számára – mint a budapesti is – még több mint 10 év elteltével is nehézségeket okoz a kétszintes óriásgép kiszolgálása. Az utasok azonban kedvelik a típust, ez pedig fontos része az Airbus érvrendszerének, hogy az új generációs szélestörzsűek korában hosszú távon is velünk marad a négyhajtóműves óriás.

Forrás: Emirates