Tizenkét brazíliai reptér kapta meg a szuper nagy gépek, a Boeing 747-8i és az Airbus A380-as fogadásához szükséges engedélyt az ország hatóságaitól.

Az Emirates előtt is megnyílt a lehetőség, hogy több A380-as járatot indítson Dél-Amerikába (Fotó: ifj. Kotulyák Tamás – AIRportal.hu)

A brazil Nemzeti Polgári Repülési Ügynökség (ANAC) enyhített az országban érvényes, az ilyen repülőgépek kiszolgálásához szükséges, ICAO 4F reptéri kategória besorolás ezidáig igen szigorú szabályozásán.

Brazíliában eddig csak légikikötő fogadhatott A380-asokat ahol a futópályák végein legalább 150 méteres biztonsági túlfutási zóna állt rendelkezésre, futópályák szélessége pedig minimum 60 méter kellett legyen,további megkötések vonatkoztak a gurulóutakra is.

A módosított rendelet alapján a 4F repülőtér besorolás minimum követelménye Brazíliában 45 méter széles gurulóút és futópálya, továbbá 140 méteres biztonsági zóna a pályavégeken.

Mostantól három helyett tizenöt reptér esik 4F besorolás alá az országban. A hatóságok szerint az új, enyhébb szabályok nem járnak semmilyen biztonsági kockázattal, az így átminősített repterek mindegyike képes lesz fogadni az A380-ast is.

A hatóságok emellett az intézkedés környezetre gyakorolt pozitív hatását is említik, szerintük elkerülhetővé vált néhány fölösleges, nagy volumenű reptér-bővítési projekt.