Nem elég az A320LR-ből az észak-amerikai indító légitársaságnak: az Air Transat öt további példányt vesz majd át 2020-tól, és a lízingcégeknek akkortájt visszaadandó néhány A330-asát váltja ezekkel. A légitársaság vezetője közölte, hogy a kisebb méretű és korszerű gépekkel sűrűbb menetrendet kínálhatnak, így megerősítve pozícióikat.

Látványterv: A321LR a kanadai cég még korábbi színeiben. (Forrás: Airbus)

Újabb repülőgép-beszerzésről döntött a kanadai Air Transat, folytatva a flotta következő évekre tervezett megújítását. Ismét az AerCap lízingcéggel kötöttek szerződést két A321neo és öt megnövelt hatótávú A321LR bérletéről – írja ch-aviation.com portál cikke.

A tervek szerint 2020 és 2022 között érkeznek majd az új generációs hajtóművekkel szerelt repülőgépek a légitársasághoz.

Az A321LR-ek a lízingcégnek visszaadandó néhány A330-as helyét veszik majd át a karib-térségbe és Európába közlekedő járatokon.

Mint arról beszámoltunk, tavaly ugyancsak az AerCap-tól lekért tíz A321LR-t a légitársaság, ezzel az Air Transat lesz az észak-amerikai bevezetője a típusválgotaznak. Az akkori közlés szerint ezzel a tíz keskenytörzsű géppel a még mindig közlekedő, öregedő A310-eseit váltja le az Air Transat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A mostani, újabb beszerzés kapcsán Jean-Francois Lemay elnök pedig úgy fogalmazott: folytatják a flotta átalakítását, a kisebb, keskenytörzsű, de hosszú távú utakra képes Airbusokkal sűrűbb menetrendet kínálhatnak. Ezzel pedig számos piacon megerősíthetik a jelenlétüket.

A „sima” A321neókat két osztályos elrendezésben, 199 üléssel szerelve állítják majd forgalomba, az LR változatok kialakításáról nem közölt részleteket a légitársaság. Ez utóbbin debütál az A321-es újfajta törzskialakítása is, az eddigihez képest más ajtókiosztással. Így lehetővé válik akár 240 utasülés elhelyezése is, amennyiben nem LR változatról van szó, a korábbi információk szerint ez az ajtókiosztás sztenderddé válik a sima A321neókon is.

Egykor Ferihegyre is közlekedtek szezonálisan a kanadai cég A330-as gépei. (Fotó: AIRportal.hu)