Az Aerosvit ukrán légitársaság nyolc érkező és kilenc induló járatát törölték kedden – közölte a kijevi Boriszpil nemzetközi repülőtér.

A törölt járatok között van a légitársaság Budapest-Kijev és a Kijev-Budapest egy-egy járata is. Továbbá nem érkezik és nem indul kedden Kijevbe öt belföldi járat, valamint egy chisinaui és egy tel-avivi. A Boriszpil repülőtérről induló járatok közül törölték még a Stockholmba induló járatot is.

A mintegy két éve anyagi nehézségekkel küzdő ukrán légitársaság gépeinek kiszolgálását helyi sajtójelentések szerint fizetési elmaradás miatt a múlt pénteken felfüggesztette a Boriszpil repülőtér.

Sajtóinformációk szerint az Ukraine International légitársaság veszi át az Aerosvit több járatát is, azonban ezek között a budapesti járatok nem szerepelnek.

A kijevi nemzetközi repülőtér már tavaly november óta előre kéri a gépek kiszolgálásának díját a légitársaságtól. Miután az Aerosvit múlt hét végén egy részét törlesztette elmaradásának, illetve írásban ígéretet tett a fizetési feltételek jövőbeli teljesítésére, a nemzetközi repülőtér újra fogadta gépeit, de előre jelezte, hogy a fizetés elmaradása esetén azonnali hatállyal ismét felfüggeszti a légitársaság gépeinek kiszolgálását.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Tavaly decemberben a moszkvai Seremetyevo nemzetközi repülőtér függesztette fel átmenetileg az ukrán légitársaság gépeinek kiszolgálását. A napokban derült ki, hogy december végén már állítólag az Aerosvit csődeljárást kért bírósági úton magával szemben, ezt a hírt azonban később a légitársaság tagadta. Ugyanakkor még mindig több utasuk nem tudott múlt péntek óta sem visszatérni Kijevbe. A legtöbben, csaknem 200-an a vietnami Hosiminvárosban ragadtak.

Az Aerosvit Boeing 767-300-as repülőgépe. Fotó: Samu Ádám / AIRportal.hu


A Budapest Airport illetékese az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy az Aerosvit légitársaság törölte a Kijevből kedden Budapestre 14 óra 55 perc érkező járatát, így nem indul vissza a 15 óra 45 perckor a repülőgép. A reptér tájékoztatása szerint az Aerosvit szerda kivételével naponta közlekedtetett repülőgépet Kijev és Budapest között, a következő napokra vonatkozóan már több járatot is töröltek a két város viszonylatában. A Budapest Airport illetékese arra kérte az utasokat, hogy a légitársaság járatára jeggyel rendelkezők vegyék fel a kapcsolatot a járatot üzemeltető légitársasággal az utazásukkal kapcsolatban.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!