Bár blokád alá vonták Katart, a Qatar Airways vezérigazgatója szerint a légitársaság ennek ellenére tovább fejlődik, újabb repülőgépeket fog vásárolni, és egy indiai leányvállalat megalapításán is gondolkodnak. Viszont közölte azt is, hogy egyelőre kivárnak az A380-asokra szóló opciók véglegesítésével.

Akbar Al-Baker, a Qatar Airways mindig szókimondó vezérigazgatója az elsőként forgalomba állított Airbus A350-1000 átvételén, Toulouse-ban beszélt a légitársaság jövőjéről is – írja az aero.de portál.

A Qatar Airways első Airbus A350-1000-es repülőgépe egy A350-900-as kíséretében. (Forrás: Qatar Airways)

A tavaly elmérgesedett külpolitikai viszonyok miatt a több ország által blokád alá vont Katart a vezérigazgató szerint nem törte meg a keménykedés, és a Qatar Airways is jól fog kijönni az egészből.

„Nem állunk háttal a falnak, Katar jelenleg függetlenebb és ellenállóképesebb, míg a blokádot életre hívó országok egyetlen céljukat sem érték el az intézkedéssel” – tette hozzá.

Elismerte, hogy vannak nehézségek a légitársaság működésében, de Al-Baker hangsúlyozta, hogy a Qatar Airways az ügyből erősebben kerül ki, és továbbra is vásárol repülőgépeket. A vezérigazgató kilátásba helyezte, hogy több A350-900-as megrendelésüket a nagyobb -1000-esre változtatnák.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A vezérigazgató kitért arra is, hogy Indiában terveznek egy új légitársaságot létrehozni, mintegy száz repülőgéppel, ennek flottáját valószínűleg az Airbus adja majd.

Érdekesség, hogy múlt decemberben hozta tető alá az Airbusszal a légitársaság az A320neo-ra vonatkozó szerződésének módosítását. Ennek értelmében az alapváltozat helyett ötven darab nagyobb, A321neo-t kérnek, a nagy befogadóképességű ACF-változatból. Kérdés, hogy ezeket a cég magának akarja-e, vagy már ezt az indiai légitársaságot készítették elő a megrendeléssel.

A nemrég megváltoztatott indiai szabályozásnak köszönhetően külföldi befektetők korlátozás nélkül alapíthatnak céget az ázsiai országban, de légitársaság csak 49 százalékban lehet tulajdonosa ottani vállalkozásnak.

Forrás: Qatar Airways

Ismert, a Qatar Airways a terjeszkedése részeként a napokban bejelentette, hogy a résztulajdonába került olasz Meridiana a jövőben Air Italy néven folytatja működését. Teljesen megújítják a cég gépparkját, húsz Boeing 737 MAX és harminc 787-es szolgál majd a megújuló és terjeszkedő légitársaságnál.

Mint arról beszámoltunk, a Qatar Airways-t legutóbb a Sri Lankan Airlines-szal hozták hírbe, miután korábban bevásárolta magát az IAG-holdingba, a LATAM-csoportba, a Cathay Pacific Airways-be, és bár az American visszautasította az ajánlatát, a katari légitársaság nem tett le arról, hogy az Egyesült Államokban is megvesse a lábát.

A vezérigazgató elmondása szerint egyébként érdeklődnek a szuperszonikus repülőgéptípus, a tervezési fázisban lévő Boom iránt is.

Al-Baker szólt az Airbus A380-asról is: egyelőre nem hívják le a hátralévő három opciós példányukat.

Az aerotelegraph.com tudósítása szerint a toulouse-i eseményen elmondta, hogy megvárják, hogyan alakul a program és a piaci környezet, változik-e valami.

Nem részletezte, mire gondol, de vélhetően az A380-asok esetleges továbbfejlesztése, a Plus program megvalósulása, vagy a típus még ennél is nagyobb megújítása lehet a kérdés, illetve a blokád miatt a légitársaság utasforgalmának alakulása.