Július 31. és augusztus 3. között az MH. 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison közös repülő harcászati gyakorlaton vesznek részt a Magyar Honvédség JAS-39 Gripen és az idén százéves Brit Királyi Légierő (RAF) Eurofighter Typhoon vadászgépei.

A RAF Typhoon vadászai a 2017-ben szintén Kecskeméten rendezett Load Diffuser hadgyakorlat után másodszor érkeztek Magyarországra, ezúttal öt napon át vendégeskednek a Puma századnál.

A kiképzés célja a magyar Gripenek légi harcászati és műveletei képességeinek fejlesztése, amelyet a brit vadászgépekkel közösen végrehajtott közös feladatok által.

Az eseményen Iain Lindsay, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete arról beszélt, a két ország légiereje évek óta szoros kapcsolatot ápol egymással, amit a jövőben szeretnének tovább erősíteni. 

Először 2005 márciusában dolgoztak együtt brit és magyar hajózók, akkor a Királyi Haditengerészet 899. századának négy Sea Harrier FA-2-ese látogatott hazánkba, és vívtak gyakorló légiharcokat az akkor rendszerben álló Mikoyan MiG-29 Fulcrum vadászainkkal.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Ezt követően tavaly a Carpatian Hawk nevű harcászati kiképzés keretében a RAF két BAE Hawk T1-esén fejleszthették tudásukat a magyar Gripenek pilótái brit kollégáikkal közösen.

A most Magyarországra látogatott Typhoonok a RAF 135. Expedíciós Repülő Ezredének állományába tartoznak, és részt vesznek az Észak-atlanti Szövetség (NATO) megerősített légtérrendészeti (eAP) programjában.

Az európai összefogással létrehozott vadászgép két hajtóműves, jó manőverezőképességgel rendelkezik, fegyvertára pedig igen széleskörű.

Galéria a Flying Sword harcászati kiképzés negyedik napjáról