A hétfői napon újra levegőbe emelkedett a Boeing 787 Dreamliner egyik példánya, melyen már a Boeing által kidolgozott módosított akkumulátor rendszert vetik tesztek alá az elkövetkezendő időkben. Az első két órás berepülést több földi gurulópróba előzte meg és a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges repülések követik majd a következő napokban.

A januárban elrendelt, az egész 787 flottára kiterjedő repülési tilalom utáni tesztrepülés célja a repülőgép összes rendszerét érintő ellenőrzés és érvényesítés.

Marc Birtel, a Boeing szóvivője a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a repülőgépgyár a 86-os sorszámú, a LOT lengyel légitársaság számára készült, de még a Boeing tulajdonában lévő példányon végzi el a szükséges teszteket.

Miután az első, 135 perces berepülés adatainak kiértékelése elkészült, a Boeing felkészül a további földi gurulótesztekre és berepülésekre, melyekkel az akkumulátort érintő változások és fejlesztések hitelesítését és jóváhagyását szeretnék elérni – ez a hét második felében várható.

A tanúsítvány sikeres megszerzését követően a Szövetségi Légügyi Hatóságnak (FAA) kell majd eldönteni, hogy megadja-e az engedélyt a Boeing által kidolgozott új akkumulátor rendszer alkalmazására. A Boeing ennek birtokában kezdheti meg a változtatások végrehajtását az eddig megépült összes példányon, majd ezek elvégzése után a január óta „munkanélküli” Dreamlinerek világszerte újra szolgálatba állhatnak .

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

„A tervünk az, hogy elvégezzünk egy, a tanúsítvány megszerzéséhez szükséges repülési tesztet. Ez a berepülés a 86-os sorszámú 787-esen fog zajlani, és bemutatja az új akkumulátor rendszer rendeltetésszerű működését normál, repülési körülmények között” – tette hozzá Marc Birtel a hivatalos közleményben.

Az amerikai NTSB (National Transportation Safety Board) szintén a hétfői napon bejelentette, hogy április 11-12. között, egy kétnapos nyilvános meghallgatás keretében vizsgálják tovább a lítium-ion akkumulátorok teljesítményét és szerepét a közlekedésben. Megvizsgálják a lítium-ion akkumulátorok tervezését és fejlesztését, a felhasználását és gyártását érintő szabályozásokat és a használatukat, valamint a biztonságukat a közlekedés különböző ágazataiban.

A Flightradar24 oldalán is követhető volt az első berepülés. (Forrás: Facebook / Flightradar24)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!