Ismét levegőben a Dreamliner: Miután a Boeing engedélyt kapott az amerikai Szövetségi Légügyi Hivataltól (FAA), hogy repülési teszteket folytasson a típussal kapcsolatos problémák hatékony felderítésére, a gyári berepülő pilóták szombaton emelhették először újra magasba a ZA005-ös számú tesztrepülőgépet.

A Boeing repülőgépgyár február 7-én, csütörtökön szigorú feltételek mellett, de végül engedélyt kapott a Szövetségi Légügyi Hivataltól (FAA), hogy repülés közbeni teszteket folytasson egyik B-787-8 típusú repülőgépén. Fontos volt ez a Boeing számára, mert úgy vélték, hogy a legnagyobb hatékonysággal üzemszerű működés közben tudják tesztelni a meghibásodások kapcsán fókuszpontba került akkumulátoros rendszereket.

Randy Tinseth, a Boeing Commercial Airplanes marketing igazgatója már február 7-én bejelentette, hogy az FAA által jóváhagyott berepülési programhoz a sorrendben ötödikként gyártott, ugyanakkor először General Electric GEnx hajtóművekkel szerelt ZA005-ös Dreamlinerüket állítják csatasorba.

A repülőgépgyárat és nem utolsó sorban az üzemeltető légitársaságokat január 17-e óta sújtó, a Dreamliner üzemeltetését tiltó hatósági döntéssor után február 9-én, szombaton emelkedett először magasba Boeing 787-es azzal a céllal, hogy alapos rendszerellenőrző teszteket végezzenek rajta.

A szombati berepülés Randy Tinseth tájékoztatása szerint 2 óra 19 percen át tartott. A repülés során a repülőgép személyzete speciális megfigyelő berendezésekkel ellenőrizte a fő, valamint a fedélzeti gázturbina (APU) lítiumion-akkumulátorainak működését.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A berepülők: Cpt. Randy Neville elöl és Cpt. Mike Bryan középen (Fotó: Boeing Company)

A második repülésre tegnap, azaz február 11-én került sor. Időtartamát tekintve ez már rövidebb, 1 óra 30 perces volt, de a legfontosabb eredmény, hogy a megfigyelések során semmilyen rendellenes működést nem tapasztaltak a Boeing szakemberei. A pilóták jelentései szerint mindkét repülésük eseménytelenül zajlott.

A tesztrepüléseket Randy Neville és Mike Bryan, Boeing berepülő pilóták hajtották végre. A Dreamliner fedélzetén pedig további 11 szakember tartózkodott a megfigyelés és rendszerellenőrző tevékenység biztosítása érdekében.

Randy Tinseth úgy nyilatkozott a második és egyelőre utolsó berepülésük után, hogy több részletet a vizsgálat jelenlegi szakaszában nem oszthatnak meg a nyilvánossággal, de nagyon hasznos volt számukra, hogy az FAA jóváhagyta a repüléseket és módjuk nyílt azok lefolytatására. A Boeing csapata pedig éjt nappallá téve dolgozik azon, hogy a problémát mihamarabb megoldják és a típus újra menetrendszerű forgalomba állhasson.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!