A United Airlines vezetője szerint azért nem tud versenyképes árat mondani nekik az Airbus keskenytörzsű gépekre, mert az európai gyártó külön megállapodást kötött az American Airlines-szal, amiben kiemelt szerepet biztosítottak a dallasi cégnek.

A Skift szerint erről a United vezérigazgatója, Scott Kirby beszélt. Azt állította, a keskenytörzsű gépekre a toulouse-i gyártó azért nem tud nekik versenyképes árat ajánlani, mert az American Airlines és az Airbus még 2011-ben megállapodott egymás támogatásáról.

A gépvételről szóló szerződésben ugyanis állítása szerint létezik egy klauzula, amely kimondja, hogy az American a preferált légitársaság. Az American ugyanis magas áron vette a gépeket, de a megállapodás szerint az Airbus nem mehet ezen ár alá más légitársaságokkal sem. Ha ezt mégis megtenné, akkor az American felé is csökkentenie kellene az árat.

Ami furcsává teszi Scott Kirby megjegyzését, hogy nem egész egy évvel ezelőttig pont az American Airlines vezérigazgatója volt. Így azt is tudja, hogy ez a klauzula egyszer lejár, tudja is, hogy mikor. Abban a pillanatban szerinte a United is erősen el fog gondolkodni az Airbus-ok vásárlásán.

Mindez újabb nagy dobás lenne az Airbusnak, hiszen a United, ahogy korábban az American is főként Boeingeket használ. Az egyesült United-Continental  légitársaság flottájába a két cég egyesülése során kerültek európai egyfolyosós gépek, melyek előzőleg a Unitednél repültek. Azóta is csak Boeingeket rendeltek, a 737-900-as legnagyobb üzemeltetői, Airbusból néhány használt érkezett a China Southerntől.

Kirby ugyanakkor korábban világossá tették: nem gyártókhoz, hanem árajánlathoz kötődnek. Attól vesznek gépet, aki a legjobb árat ajánlja legyen az akár az Airbus, akár a Boeing.

Az Airbus nem reagált a vezérigazgató kijelentéseire.

MEGOSZTÁS