Tizenhét százalékkal több utas használta a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret januárban az előző év azonos hónapjához képest.

2018. első hónapjában összesen 958 351 induló vagy érkező utas fordult meg a ferihegyi repülőtér termináljain, mintegy 139,5 ezerrel több, mint 2017. januárjában.

Számos új útvonal köztük több tengeren túli járat is nyílik 2018-ban, több meglévő járaton frekvenciabővítéssel, vagy nagyobb repülőgép szolgálatban állításával bővítenek kapacitást a légitársaságok. (Fotó: AIRportal.hu)

A szállított áru mennyisége 11 548 tonna volt, amely 23%-os növekedést mutat az előző évben közölt 9 376 tonnához képest. A 2018 januári cargo-forgalom meglepetésre erősebb volt mint a 2017. decemberi.

A műveletek, vagyis a légijármű fel- és leszállások száma 14,3 százalékkal emelkedett, 8 178 volt, míg 2017 januárjában ez a szám 7 153 volt.

A tavalyi év rekordév volt a Budapest Airport számára, összesen 13 097 239 utas fordult meg a repülőtéren 2017-ben, mely 14,5 %-os növekedés 2016-hoz képest.

A repülőtér havi utasforgalma a 2017 áprilistól decemberig tartó kilenc hónapos időszakban folyamatosan meghaladta az 1 millió főt, a tavalyi év legerősebb hónapja az augusztus volt, ekkor 1,33 millió utast regisztráltak.

Az idei évben várhatóan tovább növekszik az utasok száma a repülőtér termináljain, a reptérüzemeltető január közepén lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az eddigi előzetes bejelentések alapján,
2018 nyarán egymilliónál is több ülőhelyet kínálnak a légitársaságok a Budapestről induló járatokon, mint a tavalyi év azonos időszakában.

A cikk elkészítéséhez a nemzetközi légiközlekedési adatok elemzésével foglalkozó cégek adatbázisaiban található adatokat használtuk – a szerk.