Az év vége a Bombardiernak is tartogatott jó híreket, az EgyptAir ugyanis a szándéknyilatkozatot rendelésre váltotta, így már biztos vevője lett 12 darab CS300-asnak.

(Grafika: Bombardier)

A kanadai gyártó honlapján közölte, hogy sikerült véglegesíteni a korábban szándéknyilatkozat formájában létező, a Dubaji Légi Szalonon leadott rendelést. A megállapodás a 12 rendelés mellett további 12 darab CS300-asra opciós jogot is biztosít.

A rendelés értéke listaáron számolva 1,1 milliárd dollár, amely az opció lehívása esetén 2,2 milliárd dollárra ugrik.

Fred Cromer, a Bombardier vezetője mérföldkőnek nevezte a közleményben a lépést, és kijelentése nem is áll messze a valóságtól, hiszen a CSeries program az utóbbi időben nem volt kimondottan sikeres. Legutóbb egy évvel ezelőtt adtak el két darabot Tanzániának, de komoly megrendelésük 2016 nyarán volt legutóbb, amikor az Air Canada kért 45 darab CS100-ast.

Az EgyptAir belföldi, illetve regionális afrikai és európai útvonalakon is beveti majd a CS300-asokat amellett, hogy a járathálózat bővítésében is nagy hasznát veszik majd.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A kanadai gyártó emellett szintén 12 darab CRJ-900-ast is eladott, egy magát megnevezni nem kívánó ügyfélnek listaáron számolva 290 millió dollárért. A szerződés 6 gépre opciós jogot is tartalmaz.