Vegyesvállalat létrehozásáról tárgyal a Korean Air és a Delta, így utóbbi légitársaság megvetheti lábát az utasforgalmi boom előtt álló Ázsiában.

A Korean Air speciális festésű Boeing 777-300-asa Bécsben. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

A Korean Air speciális festésű Boeing 777-300-asa Bécsben. (Fotó: AIRportal.hu)

A Bloomberg gazdasági hírügynökség jelentése szerint a tárgyalások jelenlegi állásáról hivatalosan egyik fél sem nyilatkozott a szöuli találkozó után, mondván túl korai még bármit is mondani. A két társaságnak már van codeshare megállapodása, feltételezések szerint ezt szeretnék kibővíteni úgy, hogy az atlantai légitársaságnak nagyobb hozzáférése legyen az ázsiai piacokhoz.

A Deltának ugyanis az a biznisz, hogy a nagy amerikai és ázsiai gazdasági központokat még jobban összekösse, ehhez pedig a vegyesvállalat azért jó megoldás, mert így bázist tudnának nyitni Szöulban, a Korean Air pedig sz észak-amerikai városokba juthat el az eddigieknél könnyebben.

A CAPA tanácsadó cég felmérései szerint a két cég összeborulás a transz-csendes-óceáni forgalom 14 százalékát teheti ki, ezzel a második legnagyobb üzemeltető lennének ezen a piacon az ANA-United páros után.

A Shinyoung Securities egyik elemzője az utasforgalom szempontjából azért is nevezte fontosnak a lépést, mert Ázsiában robbanás előtt van az utasforgalom, ez pedig mindkét fél számára előnyös. Már csak azért is, mert a vegyesvállalattal a társaságok nem csak a bevételeket, de a költségeket is megosztják egymás között egy járaton függetlenül attól, hogy ki is repüli az adott útvonalat.

A két fél tavaly szeptemberben bővítette ki codeshare megállapodását, amely így már 142 amerikai és 33 ázsiai célállomásra terjed ki.

Nem példa nélküli az amerikai és ázsiai cégek joint-venture-szerű együttműködése, az All Nippon és a United Continental is kötött már ilyen megállapodást, sőt, a Japan Airlines is ebben a formában dolgozik együtt az American Aires-szal.