A botrányokkal terhelt, megnyitása előtt szűkössé vált új Berlin-Brandenburg reptéren megépülhet az első bővítés. A 2020-ban megnyitni tervezett épületegyüttes 2-es termináljának felépítésére 200 millió eurót szán az üzemeltető.

Az illetékes építésügyi hivatal jóváhagyta a német főváros új repterén tervezett T2 terminál megépítését – írja az aero.de portál. A korábban még T1E néven ismert épületrészt a meglévő utascsarnok előtt, az északi móló mellett húznák fel, mintegy hatmillió utast lesz képes kezelni.

Az új 2-es terminál a képen jobbra fönt, az alacsonyabb móló előterében épülhet föl (Fotó: Berlin-Brandenburg Airport)

A műszaki hiányosságokkal és emiatt botrányokkal terhelt, a szükséges átépítések, javítások után – az eredetileg elképzelt 2012 helyett – csak 2020 őszén megnyitni tervezett légikikötőben azért van szükség az átadás előtti bővítésre, mert a berlini forgalom erőteljesen növekedik, emiatt már most szűkös a megépült terminál kapacitása.

Az üzemeltető cég felügyelő bizottsága a második terminálra 200 millió eurót jóvá is hagyott, megkétszerezve a korábban tervezett összeget.

A takarékosra tervezett, egyszerűnek ígért csarnokban utasfelvételi pultok és biztonsági ellenőrzés zajlik majd, illetve az érkező utasoknak poggyászkiadó szalagok is lesznek, és hidak kötik össze a közvetlenül mellette lévő északi mólóval.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Mint korábban megírtuk, a már most szűk kapacitás miatt az új terminál(ok) megnyitása után a régi, kelet-német időkből származó schönefeldi épületegyüttes is tovább üzemel majd, erre 50 millió eurót költenek két év alatt. Ezen kívül pedig folytatják az újabb szatelitek, terminálrészek kialakítását is a következő évtizedekben.