Zöldenergia felhasználására kötött megállapodást a The Schipol Group, így 2020-tól az összes nagy holland repülőtér szélerőművektől kapja majd az áramot.

Az International Airport review beszámolója szerint a schipoli, rotterdami, hágai, eindhoveni és lelystadi repülőtér üzemeltetője a rotterdami székhelyű Eneco energetikai vállalattal kötött szerződést évi 200 gigawattóra zöld energia biztosítására a következő 15 évre.

Ezt az energiát az Eneco szélerőműfarmokon termeli és 2018-tól biztosítja szerződött partnere számára. Ennek köszönhetően az érintett repülőterek csak és kizárólag megújuló energiaforrásból fedezi áramszükségletét 2020-tól.

Jos Nijhuis, a Royal Schipol Group elnöke az aláírás alkalmával azt mondta, céljuk az volt, hogy holland megújuló, fenntartható forrásból szerezzenek áramot. Leszögezte: a légiipar tud fenntarthatóbb módon működni és erre törekedni is kell, ebben az esetben pedig plusz hozadék, hogy holland forrásból sikerült áramot szerezni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Jeroen de Haas, az Eneco Csoport vezérigazgatója szintén a fenntarthatóságot kiemelve azt mondta, a vállalati szektor számára létfontosságú az energiafelhasználást átállítása a fenntarthatóság jegyében. Ebben a Royal Schipol Group úttörő szerepet játszik, mivel példát mutat másoknak, az Eneco pedig a befolyó pénzből újabb szélerőműveket tud telepíteni.

A holland repülőtér-üzemeltető lépése nem csak a fenntarthatóság, de a karbonsemlegesség szempontjából is fontos lépés, mivel egyes kutatások szerint 2050-re a légiközlekedés adja majd a karbon-kvóta negyedét. A repülőterek azonban már észbe kaptak, és egyre több helyen állnak át fenntartható forrásból származó energia használtára. Legutóbb a helsinki repülőtér kapott karbonsemleges minősítést, amely azt tanúsítja, hogy a repülőtér üzemelése közben nem használ szénhidrogén erőforrásokat.