Napi cikkek: 2019.03.02.

Lefújták a sztrájkot a Wizz lutoni földi kiszolgálójánál

A vasárnaptól egy hetes időtartamra tervezett munkabeszüntetési akciót lefújták a földi kiszolgáló cégnél, így a járatok a tervezett menetrendnek megfelelően közlekednek.

Utasrosszullét miatt szakította meg útját Budapesten az easyJet járata

Az U2 6946 számú járat fedélzetén egy középkorú férfinál infarktusgyanút feltételeztek, ezért döntött az Airbus A320-as repülőgép személyzete a budapesti leszállás mellett.

Megvan a lezuhant Prime Air Boeing 767-es hangrögzítője

A balesetvizsgálók megtalálták az Amazonnak fuvarozó, Houston közelében nemrég szerencsétlenül járt gép pilótafülkéjében elhangzottakat felvevő berendezést.

A gyárból végrehajtott hazarepülése alatt hibásodott meg egy A321neo

Kényszerleszállást kellett végrehajtania a Vietnam Airlines egyik újonnan átvett Airbus A321neójával a hazarepülés során, mint kiderült, a Pratt&Whitney-hajtóművekkel volt probléma.

Utazz el ide, amíg lehet: három olcsó járat, aminek nem sok van hátra

Bergen, Nizza, Eilat – három Budapestről közvetlenül elérhető úti cél, ahova érdemes elutazni májusig, hiszen ezek a járatok hamarosan kikerülnek a menetrendből. De miért is utazz ide és mennyiből úszhatod meg? Cikkünkből kiderül.

Ötven éve szállt fel először a Concorde

Pontosan ötven éve, 1969 március 2-án teljesítette szűzrepülését a francia-angol kooperációban gyártott Concorde első prototípusa.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

Rendszerüzemeltető mérnök

HungaroControl Zrt.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

Szolgálatvezető

HungaroControl Zrt.

Operatív védelmi járőr

Bud Security Kft.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Service Design Specialist

Budapest Airport Zrt.

Repülőgép-szerkezetjavító és oktató

Lufthansa Technik Budapest Kft.

OCC Logistics Agent

Wizz Air Hungary Ltd.

Operations Officer

Fly-Coop Kft.

Repüléstájékoztató

Győr Pér Repülőtér Kft.

Elektrikus hibaelhárító

Budapest Airport Zrt.

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

EASA B1-es tapasztalt repülőgép-szerelő

Lufthansa Technik Budapest Kft.

AMO Quality Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Repülőgép festő-fényező tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Short Term Maintenance Planner

Wizz Air Hungary Ltd.
Hirdetés
Translate »