Címlap 2019 július

Havi cikkek: július 2019

IL-18-assal indítja be üzemelését egy kazah stratup légitársaság

Rendhagyó módon egy negyvenöt éves Iljusin Il-18 repülőgéppel indította el üzemelését egy kazah start-up légitársaság, az IrMa Air Service.

Így készül a fedélzeti étel a dubaji repülőtéren

Az Emirates dubaji repülőtéren található cateringlétesítménye a legnagyobb a maga nemében, naponta átlagosan 220 ezer étel készül itt. 

Holdingba szerveződhet a Lufthansa-csoport

Holding struktúrába szerveződhet a Lufthansa, hogy ezzel csökkentse költségeit és növelje hatékonyságát a teljes cégcsport.

Heti három járatot indít Budapest és Szöul között a LOT

Hetente három alkalommal közlekedő közvetlen járatot indít Budapest és Szöul között a LOT Polish Airlines, a foglalási rendszerében elérhető adatok szerint idén szeptember 22-től.

Vizsgálatot indított a kormányhivatal a Ryanair ammani járatán történtek miatt

Azonnali vizsgálat elindítását kezdeményezte a Fővárosi Kormányhivatalnál Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára hétfőn a Ryanair szombati, Amman–Budapest járatán történtek miatt.

Mintegy 20 százalékkal csökkent a Ryanair első negyedéves profitja

Mintegy 20 százalékkal csökkent a Ryanair adózott eredménye a június 30-án végződött első pénzügyi negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest, de a légitársaság nem változtatott kilátásain.
video

Átvette első Airbus A350-1000-esét a British Airways

A British Airways A350-1000-es repülőgépei 331 utas szállítására képesek, ezen a típuson mutatkozik be a légitársaság Club Suite nevű új üzleti osztálya.

Átvette első A321LR repülőgépét az Aer Lingus

Az Aer Lingus A321LR repülőgépeit CFM Leap-hajtóművekkel szerelték fel, az ír légitársaság kialakításában 16 business és 168 turista osztályú utas szállítására képesek.

Hetedére zuhantak a Szuhoj eladásai az első félévben

Drámaian visszaestek a Szuhoj polgári divíziójának eladásai az első félévben, mindössze hetedannyi volt az üzletek összértéke, mint az előző év azonos időszakában.

A gyorsvasutak fenntartható alternatívái lehetnek a repülésnek

Az olcsó repülőjegyek felelőtlen utazásokra csábítanak, amelyek rendkívüli környezetterhelést jelentenek, a gyorsvasutak egy bizonyos távolságon belül egyszerre fenntarthatóbb és versenyképesebb alternatívái a légi közlekedésnek.

Július 25-én észlelte az eddigi legnagyobb légiforgalmat a Flightradar

A Flightradar24 nevű weboldalon július 25-én rekord mennyiségű, 230 000 légijárat volt követhető 24 óra leforgása alatt.

Kényelmesebbé válhat a középső ülés egy új koncepcióval

Már megrendelő légitársaság is akadt az USA Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) jóváhagyásával rendelkező üléselrendezésre, amelynek célja az, hogy a nem túl népszerű középső ülést komfortosabbá tegye.

Miért jó a fedélzeti ételt már a reptéren elfogyasztani?

A Fiji Airways bejelentette, hogy hamarosan elérhető lesz business class utasaik számára a „Dine on the ground” szolgáltatás, vagyis már a repülőtéren el lehet fogyasztani a fedélzeti ételt. De miért jó ez?

Műszaki hiba miatt Budapesten szakította meg útját az Air Baltic járata

Műszaki hiba miatt Budapesten szakította meg útját az Air Baltic légitársaság Airbus A220-300-as repülőgépe szombaton este.

Süllyedésbe viszi az újabb szoftverprobléma is a 737 MAX-okat

A tesztelésben részt vevő szakértők szerint a nemrég felfedezett másik műszaki hibát a kereskedelmi pilótáknak nem lenne elég idejük elhárítani. Eközben a Southwest közölte, hogy 2020 elejéig nem tervez a típusváltozattal.

Két különös szokás Baliról, az istenek szigetéről

Balit nem csak a csodálatos természeti adottságai, végtelen rizsteraszai és naplementéi teszik vonzó célponttá, hanem a balinéz kultúra is, amely tartogat néhány meglepetést.

Külön részleget nyit autista utasainak Pittsburgh reptere

Szeparált, nyugodt helyszínt nyit Pittsburgh nemzetközi repülőtere az autizmussal élő vendégeinek és kísérőiknek, hogy az utazás egyébként is stresszes procedúráját a lehető legkönnyebben elviselhetővé tegye számukra.

Pályázatot hirdetett a Diamond Aircraft a DA50 új festésére

Aculati terveket vár a Diamond Aircraft a DA50 típusú kisrepülőgépére, profik és amatőrök is jelentkezhetnek, három díjazott lesz.

Hivatalosan is turisztikai látnivalóvá minősítették Csernobilt

Az egyik legsúlyosabb atomerőmű-baleset helyszíne eddig sem volt ismeretlen a kalandvágyó utazók körében, de most hivatalosan is turisztikai helyszínné avatták Csernobilt.

Már privát sziget is foglalható az Airbnb-n

Az Airbnb nemrég új funkcióval bővült: valóban luxus kategóriába tartozó szállásokat is le lehet foglalni, amelyekhez további szolgáltatások járnak.

Csökkenti az FAA az óceánok fölötti elkülönítést 2022-től

A jelenleginél hatékonyabbnak tartott, ADS-C rendszerrel figyeli 2022-től az óceánok fölötti légiforgalmat az USA Szövetségi Légügyi Hatósága (FAA).

A nyár legforgalmasabb napjaira figyelmeztet a Budapest Airport

A következő hetekben nem lesz ritka a napi ötvenezret meghaladó utasszám, ezért a Budapest Airport arra kéri az utazókat, hogy a szokásosnál korábban érkezzenek a repülőtérre.

EU-biztos: a légitársaságoknak mérsékelniük kell a károsanyag-kibocsátásukat

Az Európai Unió közlekedésért felelős biztosa szerint az uniós állampolgárok elvárásai gyorsan változnak, és emiatt hamar el fog terjedni a környezetbarát közlekedés iránti igény, erre pedig a légitársaságoknak is reagálniuk kell, méghozzá emissziócsökkentéssel.

Megkezdődtek a tesztek az új berlini reptéren

A botrányok után 2020 októberében átadni tervezett csarnokban elkezdték a berendezések tesztjét, a kapacitáshiányt megoldani hivatott 2-es terminál épülete pedig szerkezetkész lett.
video

Öt percen át keringett a reptéri csomagszállító-rendszerben egy kisgyermek

Felmászott egy használaton kívüli check-in pult mögött működő poggyászszállító-szalagra egy kétéves kisgyermek az atlantai repülőtéren, majd percekig keringett a rendszerben, mire kimentették.

KarriAIR: Légiközlekedési állás, reptéri munka

AMO Quality Manager

Wizz Air Hungary Ltd.

Service Design Specialist

Budapest Airport Zrt.

Kompozit szerkezetjavító technikus

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repülőgép festő-fényező tanuló

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repüléstájékoztató

Győr Pér Repülőtér Kft.

Operations Officer

Fly-Coop Kft.

Repülőtéri rendszerek specialista

Budapest Airport Zrt.

OCC Logistics Agent

Wizz Air Hungary Ltd.

EASA B1-es tapasztalt repülőgép-szerelő

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Repülőgép-szerkezetjavító és oktató

Lufthansa Technik Budapest Kft.

Elektrikus hibaelhárító

Budapest Airport Zrt.

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

Operatív védelmi járőr

Bud Security Kft.

Rendszerüzemeltető mérnök

HungaroControl Zrt.

Short Term Maintenance Planner

Wizz Air Hungary Ltd.

Szolgálatvezető

HungaroControl Zrt.
Hirdetés
Translate »