Napi cikkek: 2020.10.16.

Egyszerűsíti a karantén elrendelését és ellenőrzését a kormány

Egy törvényjavaslat szerint a hazatérő magyarok hatósági elkülönítésének adminisztrációja leegyszerűsödne, kötelezővé válna az elektronikus ellenőrzés, és napi hatszázezer forint is lehetne a szabályszegési bírság.

Újabb nagy összegű hitelt vett fel az ANA

Négymilliárd USA-dollár értékű hitelt vett fel az All Nippon Airways, hogy túlélje a koronavírus-járvány miatt kialakult krízist, és elemzők szerint könyvelési trükköket is bevet, hogy javítsa anyagi helyzetét.

Jelentős összegű bírságot kapott a British Airways

Sokba került a légitársaságnak, hogy a két évvel ezelőtti netes támadásban több százezer utasának adatai kerültek ki a rendszeréből: a brit fogyasztóvédelem 20 millió fontra (8 milliárd forintra) büntette.

Elégedett a 737 MAX változtatásaival az EASA vezetője

Bár szeptemberben Patrick Ky még korábbra várta, a mostani nyilatkozata szerint a típus csak valamikor az év vége előtt állhat újra forgalomba, a harmadik állásszög-szenzor pedig csak két év múlva jelenhet meg.

Dupla mérfölddel csábítja utazásra a magyar Skywards-tagokat az Emirates

A légitársaság lapunkhoz eljuttatott közlése szerint minden, az elmúlt 24 hónapban aktív Skywards-tag dupla repülési mérföldet kap a december 10. előtt foglalt, 2021. március 31-ét megelőző időpontra szóló utazásaira.

Megérkezett az első A321LR a SAS flottájába

A skandináv légitársaság az Air Lease Corporationtől lízingeli a megnövelt, 7 400 km-es hatótávú keskenytörzsű típust, amelyből összesen három példány érkezik a céghez.

Légiközlekedési állások, képzések

Repüléstájékoztató

HungaroControl Zrt.

Minőségügyi mérnök

Aeroplex of Central Europe Kft.

Forgalmi karbantartás tervező

Aeroplex of Central Europe Kft.
Hirdetés